| Hőmérséklet most Kecskeméten: 17 °C
Vissza a kezdőlapra Mail küldése
Választás 2010

Örül a korán jött ősznek?

Nem, én még nyaraltam volna...

A lehűlést nem bánom, de ez már egy kicsit sok.

Szeretem a mélabús őszt, az eső és a köd ellenére is.

Jön még vénasszonyok nyara...

Partneroldalak

magyarmuzsa.hu
kecskenet.hu
Szuperinfo, Kecskemét

Százezrek dolgoznak feketén

Feltöltés időpontja: 2010. június 16. 09:42
Szakértők szerint a több mint egymillió minimálbéres kétharmada a bejelentett jövedelmén felül feketén is kap munkájáért pénzt.

A hozzáértők azt feltételezik, hogy nagyjából hétszázezer minimálbéres zsebébe csúszhat időről időre adózatlan jövedelem. Mások arra figyelmeztetnek: több százezerre tehető azoknak a száma, akik egy fillérrel sem járulnak hozzá a közterhek viseléséhez, pedig rendszeres keresettel rendelkeznek. Egyes becslések szerint a kizárólag feketén munkát vállalók akár félmillióan is lehetnek.

Megoszlanak a vélemények arról, miképpen szorítható vissza a megdöbbentő méreteket öltő hazai feketefoglalkoztatás. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakemberek abban egyetértenek, hogy az adóhivatali ellenőrzéseket fokozni kell, emelni lehetne a revizorok létszámát, s hasznos lenne az adórendőrség újbóli felállítása. Emellett kulcsfontosságúnak mutatkozik a közterhek enyhítés.

7.Anonimválasz2010.07.04 09:43:56
(2010.06.22 08:14) Anoním írta:
Súlyosbítja a helyzetet hogy a Vagyonőri Kamara mint érdekvédelmi szervezet többszáz milliós állami támogatásárt folyamodhat,mint más érdekvédők. Törvény adta lehetőség. Ez nem arról szól hogy nézhet tv-t a vagyonőr,vagy sem,hanem pénzről. A munkaügyi központban tömegesen képezték a vagyonőröket,mert 50 fölött nem vették fel a szerencsétlent sehova. Az ISPA beruházásnál olyan emberek ásták az árkokat akiknek nem volt céges munkaruhájuk. Láttam olyat aki lyukas melegítőben,kínai cipőbe,kalapban dolgozott.Békésből hozták őket Kecskemétre és annyi pénzt kaptak hogy hétvégére tudtak venni tüzelőt. Ez lenne a jóléti rendszerváltás? Ezt kell rendbe tenni,ostoba.
Fö ostoba! okostojás!igen jol kiérthetö az irásodbol hogy csak a pénzröl szol!ezért a vagyonörke nézze a tvt internetezzen! és aludjon!s persze jo fizuért!mert ha már követelményt is kér a cég, aztmár nem teljesiti, mert csak! nem is akarja!céges ruha?azt hol adják a mai világba?!konzervgyári dolgozonak lakást is adjanak!mert egyébként sporolni nemképes!csak a készbe beköltözni!vannak ily Horváth!és Böske fajta egyedek!puposodik a fejük az ingyé élösködéstöl!világra való lehetsz te csak nem erre!kár szivnod a tenni is akaró emberek levegöjét!Vajon ki tanithatott eme nagy bölcsességre?jah persze alma fátol sosem esik messze!Értelmi szint nálatok léte(zet)zik?Vagy csak az élösködésre valo hajlam?!
6.Anonímválasz2010.06.22 08:14:23
Súlyosbítja a helyzetet hogy a Vagyonőri Kamara mint érdekvédelmi szervezet többszáz milliós állami támogatásárt folyamodhat,mint más érdekvédők.
Törvény adta lehetőség.
Ez nem arról szól hogy nézhet tv-t a vagyonőr,vagy sem,hanem pénzről.
A munkaügyi központban tömegesen képezték a vagyonőröket,mert 50 fölött nem vették fel a szerencsétlent sehova.
Az ISPA beruházásnál olyan emberek ásták az árkokat akiknek nem volt céges munkaruhájuk. Láttam olyat aki lyukas melegítőben,kínai cipőbe,kalapban dolgozott.Békésből hozták őket Kecskemétre és annyi pénzt kaptak hogy hétvégére tudtak venni tüzelőt. Ez lenne a jóléti rendszerváltás?
Ezt kell rendbe tenni,ostoba.
5.Anonimválasz2010.06.21 22:23:20
(2010.06.21 07:14) Anoním írta:
A Metróban olvastam hogy 200 000 biztonsági őr hogy fizet kamarai tagdíjat.Ezeknek fele dolgozik,a többi csak őrzi a vagyonőri igazolványát és mást csinál.Pl:igyekszik az eredeti szakmájában elhelyezkedni. Olyan emberek alkotják az őrök érdekvédelmét,akik lábbal tiporják a jogaikat mint munkáltatók,írja a olvasói levél. Aki nem akar ezeknek fizetni annak visszavonatják a rendőrséggel a vagyonőri igazolványát,ami nélkül nem dolgozhat.Ez olyan mintha valaki leérettségizik és egész életében fizetnie kell egy csoportnak vagy visszavonják az érettségi bizonyítványát. Az olasz maffia tanulhatna.
érdekes ez a biztonsági örös dolog!mivel egyet nagyon jol ismerek közülük!ö azt hitte a biztonsági állás arra való hogy elviszi a kistvt és nézi éjszaka más dolga nincs! és mikor elmagyazázták neki mi a dolga nemtetszett neki,tehát ö azt gondolta azért van ott hogy ott legyen és fizetést adjanak de azt nagyon sokat!általában a dogozni nemakaró nemszeretö élösdiek méltó munkahelye!eme a semiért jolfizetö állás!
4.Anonímválasz2010.06.21 07:14:57
A Metróban olvastam hogy 200 000 biztonsági őr hogy fizet kamarai tagdíjat.Ezeknek fele dolgozik,a többi csak őrzi a vagyonőri igazolványát és mást csinál.Pl:igyekszik az eredeti szakmájában elhelyezkedni.
Olyan emberek alkotják az őrök érdekvédelmét,akik lábbal tiporják a jogaikat mint munkáltatók,írja a olvasói levél.
Aki nem akar ezeknek fizetni annak visszavonatják a rendőrséggel a vagyonőri igazolványát,ami nélkül nem dolgozhat.Ez olyan mintha valaki leérettségizik és egész életében fizetnie kell egy csoportnak vagy visszavonják az érettségi bizonyítványát.
Az olasz maffia tanulhatna.
3.Anonímválasz2010.06.16 13:21:31
Ez megint a kiszolgáltatott kisembert sújtja.
Az alvállalkozók tömegei nyelik le a dolgozók munkabérének nagy hányadát.
Itt munkaerő kölcsönzők működnek akik rabszolgaként adják el az embereket.
Se munkaruha,sem szabadság,semmi. Nem kellene alvállalkozókat beiktatni a munkavállaló és a munkaadó közé. Mindennek ez a rákfenéje.
2.Anoním2válasz2010.06.16 11:06:15
1.A munkaügyi ellenőrzéseket fokozni kell.
2. Első esetben figyelmeztetés, vagy mérsékelt bírság, majd ha többször jogszabályt sért a munkáltató akkor kellene nagyobb bírságot adni.
3. Közterhek enyhítése.
1.Anonímválasz2010.06.16 10:45:12
A fejétől bűzlik a hal,de a farkánál kezdik pucolni,tartja a közmondás.
Mit csináltak az elmúlt 20 év alatt a Munkaügyi Minisztériumban?
Hozzászólás
Név: E-mail:
Opticon







adr.swf





Ház eladó Kecskeméten

Adatvédelmi elvek | Impresszum

E-mail

Page load time: 0.343419 sec