| Hőmérséklet most Kecskeméten: 17 °C
Vissza a kezdőlapra Mail küldése
Választás 2010

Örül a korán jött ősznek?

Nem, én még nyaraltam volna...

A lehűlést nem bánom, de ez már egy kicsit sok.

Szeretem a mélabús őszt, az eső és a köd ellenére is.

Jön még vénasszonyok nyara...

Partneroldalak

magyarmuzsa.hu
kecskenet.hu
Szuperinfo, Kecskemét

ÚRNAPI KÖRMENET

Feltöltés időpontja: 2010. június 2. 10:31
Kecskemét Város három római katolikus plébániája (Főplébánia, Piarista Plébánia és Szentcsalád Plébánia, valamint a Görög Katolikus Szervezőlelkészség) összevont közös úr-napi körmenetet szándékozik tartani folyó év június 6-án, vasárnap.

A körmenet a nagytemplomtól indul a 10,30-as szentmisét követően, de. 11,30-kor. Az első megállóhelye a Barátok temploma előtt, a második a Luther-palota előtt a főtéren, a harmadik a Piarista Iskola előtt és a negyedik a Nagytemplom mellett lesz. A körmenet várhatóan 12,30 órakor fejeződik be.

A körmenet a főteret elhagyva, a Kultúra és Technika Háza előtt rátér a kiskörútra, és a Véradó Állomás melletti közlekedési sávot igénybe véve, a gyalogátkelőn keresztül jut el a Piarista Gimnázium elé, ahonnan ugyancsak a gyalogátkelőhelyet igénybe véve, az Arany János utcán keresztül tér vissza a főtérre.

Kérem, hogy a régi hagyományokat követve, a katolikus oktatási intézményeken kívül, más katolikus szervezetek is saját zászlajuk alatt vonulva vegyenek részt a körmeneten, így a Máltai Szeretetszolgálat és a Keresztény Értelmiségiek Szervezetének helyi csoportja, valamint a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület is, a mellékelt Rend szerint.

Farkas László
érseki helynök, plébános

Hozzászólás
Név: E-mail:
Opticon







adr.swf





Ház eladó Kecskeméten

Adatvédelmi elvek | Impresszum

E-mail

Page load time: 0.226994 sec