A Nemzeti Sport tippje: 10-12. helyen végez majd a KTE az NB I-ben. És Ön szerint?

Feltöltés időpontja: 2010. július 30. 20:55
A szocialista párt szétesésének egyik jele az is, hogy képtelen kiállítani egy hiteles főpolgármester-jelöltet Budapesten. Ráadásul aki most a szocialisták mellé áll, annak súlyos presztízsveszteséget kell lenyelnie, kiírja magát a hiteles politikusok köréből.
Feltöltés időpontja: 2010. július 15. 16:05
A közigazgatási és igazságügyi miniszter a parlament elé terjesztette az Országos Választási Bizottság (OVB) parlament által választandó új tagjainak névsorát. Az Országgyűlés a tervek szerint csütörtökön újítja meg a testületet.

Feltöltés időpontja: 2010. július 15. 15:17
Sólyom László köztársasági elnök a mai napon hozott határozatában a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját 2010. október 3-ra, vasárnapra tűzte ki.
Feltöltés időpontja: 2010. július 7. 14:18
Mint arról a Magyar Nemzet szerdai számában beszámolt, a Jobbik a 27 éves Staudt Gábort, a párt egyik alapítóját és országgyűlési képviselőjét indítja a főpolgármesteri címért az októberi önkormányzati választásokon.
Feltöltés időpontja: 2010. június 30. 18:15
A Szili Katalin vezette Szövetség a Jövőért Mozgalom (SZJM) indulni kíván az őszi önkormányzati választásokon – a Magyar Nemzet információi szerint erről hozott egyhangú döntést a szervezet közgyűlése szerdán.
Feltöltés időpontja: 2010. június 28. 16:09
Tarlós Istvánt javasolja a párt főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya. Ezt maga a jelölt közölte a testület szombati ülése közben.

Feltöltés időpontja: 2010. június 23. 22:23
Már az őszi, önkormányzati választások előtt új, állandó tagjai lesznek az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a parlament hétfői döntése értelmében. A jelenlegi, lényegében balliberális elkötelezettségű tagokból álló testület a múltkori választás első fordulójában is bizonyította alkalmatlanságát, de korábban nemegyszer helyezkedett szembe az Alkotmánybírósággal vagy a Legfelsőbb Bírósággal.
Feltöltés időpontja: 2010. június 23. 13:21
Hétfőn módosított több, a választásokat érintő törvényt az Országgyűlés. Döntöttek arról, hogy 72 helyett 60 napos lesz a választási kampány, a kampánycsend pedig csak a szavazás napjára szól. Kevesebb lesz a kisebbségi önkormányzati képviselő is.
Feltöltés időpontja: 2010. június 20. 06:12
Az LMP az őszi választások során fővárosi és megyei szinteken nem fog együttműködni más parlamenti pártokkal, közölte Csiba Katalin választmányi szóvivő a párt szombati rendkívüli kongresszusát követően.
Feltöltés időpontja: 2010. június 1. 19:02
Megkezdődött tegnap a minisztériumi átadás-átvételi folyamat, és megtartotta első ülését az új Orbán-kormány. Újra elindítják a polgári törvénykönyv módosításának előkészítését a Vékás Lajos-féle bizottság közreműködésével, és döntöttek az árvízkárosultaknak nyújtandó támogatás megduplázásáról is.
Feltöltés időpontja: 2010. május 31. 09:34
Kötcsén már hetedszer rendezték meg a nemzeti keresztény-konzervatív értelmiség találkozóját. Az identitás nem más, mint maga a szabadság – jelentette ki Lánczi András filozófus előadásából idézve Orbán Viktor miniszterelnök. Szerinte ugyanis a nemzetnek meg kell mutatnia önmagát, hogy „igenis, valakik vagyunk”.

Feltöltés időpontja: 2010. május 30. 21:53
" Új kezdet" címmel, hetedik alkalommal tanácskoztak vasárnap a Somogy megyei Kötcsén a fideszes politikusok és a párthoz közel álló értelmiségiek.
Feltöltés időpontja: 2010. május 30. 21:52
Közel 150 millió forint végkielégítést kapnak a Bajnai-kormány távozó miniszterei.

Feltöltés időpontja: 2010. május 30. 10:32
Több százezer ember előtt tartotta ünnepi nagygyűlését a Fidesz-KDNP a Kossuth téren. Orbán Viktor elmondta: ha a Kossuth téri közösséget maga mellett, illetve mögött tudhatja, nincs az a nehéz munka, amibe ne vágna bele örömmel.

Feltöltés időpontja: 2010. május 26. 14:53
Nagygyűlést tart szombaton, a miniszterelnöki eskütétel napján a Fidesz-KDNP a budapesti Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt - jelentette be szerdán Szijjártó Péter, aki úgy fogalmazott: "újra Kossuth tér!".

Feltöltés időpontja: 2010. május 23. 10:35
Orbán Viktor benyújtotta a Nemzeti Együttműködés Programja címet viselő kormányprogramot az Országgyűlésnek. Kiemelt helyen szerepel benne a családok támogatása, az adócsökkentés, a munkahely- és az otthonteremtés és a közbiztonság.

Feltöltés időpontja: 2010. május 21. 14:50
Akár már pénteken, de legkésőbb szombaton benyújtja miniszterelnöki programját Orbán Viktor - jelentette be a parlamentben Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A tervek szerint az országgyűlés a jövő héten vitatja meg a programot, jövő szombatra pedig szavazni is fognak az új miniszterelnökről. A miniszterek szintén jövő szombaton léphetnek hivatalba.
Feltöltés időpontja: 2010. május 21. 14:48
Ezen a héten 170 milliárd forintnyi "csontváz" esett ki a szekrényből, mondta a Fidesz gazdasági tényfeltáró bizottságát vezető Varga Mihály.

Feltöltés időpontja: 2010. május 20. 21:06
Tartok tőle, hogy csődközeli helyzetben vagyunk. A mostani kormány hazudik, és eltitkolja a valóságot – jelentette ki a Magyar Hírlapnak Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Arról is beszélt, hogy az elmúlt nyolc évben az oligarchák megszerezték a társadalmi erőforrások fölötti ellenőrzést.

Feltöltés időpontja: 2010. május 19. 09:31
Gyurcsány Ferencről és a Táncsics Alapítványról, az MSZP szakadásáról, illetve egyben tartásáról, Hagyó Miklósról és a Székely himnuszról is beszélt a Magyar Hírlapnak adott interjúban Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője.