A Nemzeti Sport tippje: 10-12. helyen végez majd a KTE az NB I-ben. És Ön szerint?

- 2009, májusában kaptunk felhívást az UNICEF Magyar Bizottságától a Kézmosás Világnapja megrendezésére - mondta Kimpián Ildikó. - Természetesen nagy örömmel fogadtuk a felkérést és visszaküldtük a jelentkezési lapunkat is. Különösen fontosnak tartottuk, hogy egy olyan intézményben, ahol értelmileg akadályozott gyermekekkel foglalkozunk, nagy hangsúlyt kell kapjon a higiéné fontossága.
Már 2009. májusában hozzá láttunk a szervezéshez. Szeptembertől napi szinten foglalkoztunk a műsor összeállításával. Mesejáték íródott erre az alkalomra, szappankiállítást szerveztünk, rajzpályázatot hirdettünk.
Az Amway egyik képviselője (egyik „gyermekünk” édesanyja) biztosította számunkra a megfelelő mennyiségű szappant az ünnepélyes kézmosáshoz.
Október 15-én (a Kézmosás Világnapja) a saját, már hagyományosnak mondható, Egészség Nappal egybekötve tartottuk meg a rendezvényünket.
Gyerekeink örömmel vettek részt ezen a napon – soha nem feledjük rajzpályázatunk nyerteseinek arcát, amikor eredményt hirdettünk.
November 5-ig benyújtottuk kreatív pályázatunkat az UNICEF-hez, pályázni a felkészülést és a nap programját dokumentáló anyaggal lehetett.
2010. márciusban örömmel értesültünk, hogy intézményünk nyert a pályázaton egy számítógépet, melyet telefonos egyeztetés után a mai napon átvettünk. Országosan 28 db számítógépet adott jutalom gyanánt az UNICEF és külön öröm számunkra, hogy Kecskeméten csak a mi intézményünk részesült ilyen elismerésben.
A jövőben is örömmel várjuk az UNICEF felkérését!
