Örül a korán jött ősznek?

Nem találtuk meg azt a személyt, aki mögött az MSZP, más pártok és a civil szervezetek is felsorakozhattak volna – ismerte el a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Horváth Csaba. A szocialista politikus úgy fogalmazott: nem találtuk meg Budapest Obamáját. Arra a kérdésre, hogy politikai szándékok állnak-e Demszky Gábor meghallgatása mögött, azt válaszolta: a Főkert-ügy részletei már hónapok óta ismertek, semmi nem indokolta, hogy a főpolgármestert épp most hallgassa meg a rendőrség. Véleménye szerint az, hogy a rendőrség nem beidézte, hanem megkereste a Főpolgármesteri Hivatalban Demszky Gábort, nem a meghallgatás humánus voltát, hanem annak indokolatlanságát támasztja alá.
