| Hőmérséklet most Kecskeméten: 18 °C
Vissza a kezdőlapra Mail küldése
Választás 2010

Örül a korán jött ősznek?

Nem, én még nyaraltam volna...

A lehűlést nem bánom, de ez már egy kicsit sok.

Szeretem a mélabús őszt, az eső és a köd ellenére is.

Jön még vénasszonyok nyara...

Partneroldalak

magyarmuzsa.hu
kecskenet.hu
Szuperinfo, Kecskemét

Pintér Sándor: Nem lesz segély munka nélkül

Feltöltés időpontja: 2010. július 29. 09:30 | magyarhirlap.hu
Mindent elkövetek, hogy Magyarország békésebb és gazdagabb ország legyen, de ehhez rendre van szükség – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Pintér Sándor belügyminiszter, leszögezve, hogy e téren nem ismer tabut.

Már folyik azoknak a jogszabályoknak az előkészítése, amelyek alapjaiban változtatják majd meg a börtönlakók és a szociális segélyen élők mindennapjait. – Ha a fogva tartottak munkát végeznek, magukat és a nevelőiket is el tudják majd tartani – vetítette előre a miniszter. Pintér feltette a kérdést, hogy miért is segélyeznének az adófizetők tömegnyi munkaképes embert? Senki sem fog segélyt kapni munka nélkül – mondta. Elárulta azt is, hogy nem az UD-ügy az egyetlen, ahol Gyurcsány Ferenc idejében politikai célokra használták fel a titkosszolgálatokat.

Bővebben a mai Magyar Hírlapban

[Első oldal]« Előző oldal 1 2 Következő oldal » [Utolsó oldal]
57.Hortobágyi Istvánválasz2010.08.05 07:17:31
"A Fidesz október 23.-ai felvonulása után 50 másodperccel már lovasrohammal oszlattak az elvtársaid!"

Na ez egy hatalmas hazugság! Van a kedvesemnek egy Fideszes párttag nénikéje. Ő ott volt a tévénél is, és látta az "állatokat" dühöngeni. Az idézőjelet az ő elmondásából ragadtam ki, pedig a családját nézve a keszthelyi könyvtárban is vannak feljegyzések. Mesterházyakról van szó! Nem tud arról, hogy Attila rokona lenne, tehát ne tessék összemosni őket!

Vera mesélte, hogy a gyűlés alatt a rendőrök visszatartották a Deák térről érkező szélsőségeseket, ez jól látható volt onnan is, ahol ő hallgatta Orbán Viktort. A gyűlés vége felé a hallgatóságban megbúvó szélsőséges fiatalok egy csoportjában hangoskodás kezdődött, aminek az volt a lényege, hogy "- Húzzuk magunkra a rendőröket!"

Mikor Vera szólt, hogy ezt nem kéne, akkor megkapta, hogy "-Húzz a p...-ba nyanya!" Majd megindultak a lovasrendőrök felé és kieszközölték a balhét.

Vera a barátnőjével elhagyta a terepet. Egy rendőr segített neki, hogy merre tudnak kimenekülni. A rokon hölgy 71 éves, tiszta elméjű, és keményen segítette most is a Fideszt a tavaszi választásokon. Persze ő még rám sem mondta soha, hogy "büdös kommunista". Ő annál több...
56.Hortobágyi Istvánválasz2010.08.05 07:07:07
Mellesleg a tévét védő rendőrök a felgyógyulásuk után Villányban emlékeztek arra, amit a "szabadságharcosok" elkövettek velük szemben. Hallani kellett volna, hogy mi volt a véleményük a csőcselékről. A rendőri vezetéssel semmi bajuk nem volt.
55.Hortobágyi Istvánválasz2010.08.05 06:34:35
(2010.08.04 22:14) elszámoltatás írta:
2006 őszén néhány szerencsétlen vidéki rendőr próbálta védeni a tv székházat, miközben a szomszéd utcában voltak jól felszerelt és kiképzett rendőri erők: az elvtársaid simán magukra hagyták a védőket, mert így gyurcsányinak egyszerűbb volt az okt 23.-ai véres terror! A Fidesz október 23.-ai felvonulása után 50 másodperccel már lovasrohammal oszlattak az elvtársaid! Ezt sem fogja megúszni a gyurcsányi nevű pszichopata bűnöző!
A volt násznagyom és barátom volt az egyik parancsnok. Neki mondja ugyanezt és a rendőröknek, akik ott megsérültek! Ami a tartalékot illeti: valóban volt, de a parlamentnél annyi hamis kutya volt, hogy a sintéreket nem lehetett elvonni, mert azonnal kutyaháznak nézték volna az országházat.
54.Hortobágyi Istvánválasz2010.08.05 06:23:31
(2010.08.04 22:39) inferno írta:
Ez lett az eredménye a liberál-komcsi bagázs uralkodásának. A drog liberalizáció,az enyingi banda tobzódása, Cosma leszúrása, a bodzatermelők szabad világa. Ez mind a liberál-komcsi banda főben járó bűne, a Ciános kunce- féle "megélhetési bűnözés".
Pintér rendje - Újabb rendőrgyilkosság
2010. 08. 4. szerda. - 10:21

Az éjszaki lövöldözés során a közúti ellenőrzési szolgálatot teljesítő 29 éves G. J. rendőr főtörzsőrmestert érte halálos lövés és szintén meghalt az ellenőrzött gépjárműben utazó 19 éves N. Á. Az autóban megsérült a 25 éves Sz. J. L. is. A lelőtt rendőr a balatonalmádi rendőrőrsön teljesített szolgálatot.

Megdöbbent a lövöldözés tényén Alsóörs polgármestere, aki az MTI-nek úgy fogalmazott: felfoghatatlan, hogy az ő békés, csendes településükön rendőrgyilkosság történhetett. Az ügy részleteiről Hebling Zsolt sem tud részleteket, mert a rendőrség még nem tájékoztatta.

A polgármester közölte, hogy a lövöldözés a Loki utca és a 71-es út kereszteződésében, a kemping bejáratánál történt, éjjel fél 2 körül. A helyszín Alsóörs Balatonalmádi felőli kijáratánál van, itt jelentős rendőri biztosítás mellett zajlik a helyszínelés, a polgármester információja szerint állítólag" sok a használható nyom".

Hebling Zsolt kiemelte: a lakosság és az üdülőnépesség nincs korlátozva a mozgásában, csak a 71-es főútra nem lehet gépkocsival ráhajtani, emiatt a falu utcáin nagyobb lett a forgalom.

A polgármester információja szerint Alsóörsön van az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) teljes vezérkara.

A Magyar Televízió korábbi információi szerint a fehér Ford Fiesta, amelyet a rendőr ellenőrizni akart, a helyszínen van, és a rendőrök egy másik, fekete színű autót is keresnek. Az MTV úgy tudja, az ellenőrzött járműben öten ültek, egyiküknél sem találtak fegyvert, ezért a rendőrök azt feltételezik, hogy a lövés, amely a Fiesta utasait megsebesítette, egy másik autóból érkezhetett. A beszámolók szerint a rendőrrel a helyszínen volt egy rendőr szakközépiskolás fiatal is.

A halottszállítók az egyik áldozatot már elszállították, a rendőrségi helyszínelők egyike fémdetektorral kutatja a bokrokat. A további eljárást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve a főügyészség folytatja le.

A hajnali órákban az M1-es és az M7-es autópálya Budapestre bevezető közös szakaszán óriási volt a rendőri készültség, valamennyi, a Balaton felől érkező autót megállították - tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen. Több ellenőrzési pontot felállítottak a centrum felé, valamint a Petőfi és a Lágymányosi hídon, ahol golyóálló mellényt viselő, gépfegyveres rendőrök ellenőrizték az autósokat.
53.infernoválasz2010.08.04 22:39:01
(2010.08.04 22:31) Csaba írta:
Úgy tűnik Pintér tényleg növeli a nyomást a bűnözőkön, az állam és a bűntenyészet összeütközik.. és ez áldozatokat terem. Most kell megfizetni az árát a maszop-szdsz rothasztásnak, a maffiák elengedésének , a drazséknak, gyurcsányoknak ... ők szépen hagyták, elfedték, statisztikázták, persze hogy nem volt összeütközés ...
Ez lett az eredménye a liberál-komcsi bagázs uralkodásának. A drog liberalizáció,az enyingi banda tobzódása, Cosma leszúrása, a bodzatermelők szabad világa. Ez mind a liberál-komcsi banda főben járó bűne, a Ciános kunce- féle "megélhetési bűnözés".
52.Csabaválasz2010.08.04 22:31:52
Úgy tűnik Pintér tényleg növeli a nyomást a bűnözőkön, az állam és a bűntenyészet összeütközik.. és ez áldozatokat terem.

Most kell megfizetni az árát a maszop-szdsz rothasztásnak, a maffiák elengedésének , a drazséknak, gyurcsányoknak ... ők szépen hagyták, elfedték, statisztikázták, persze hogy nem volt összeütközés ...
51.elszámoltatásválasz2010.08.04 22:14:34
(2010.08.04 20:08) Anonim írta:
Azt mondta egy vezető fideszes politikus, hogy pár hónapja érezhetően sokkal jobb a közbiztonság. Ha rendőrgyilkosságokat nézzük akkor a tények az alábbiak: Elmúlt két hónap: kettő (2) rendőrgyilkosság Elmúlt húsz év: szintén kettő (2) rendőrgyilkosság Ezek a tények
2006 őszén néhány szerencsétlen vidéki rendőr próbálta védeni a tv székházat, miközben a szomszéd utcában voltak jól felszerelt és kiképzett rendőri erők: az elvtársaid simán magukra hagyták a védőket, mert így gyurcsányinak egyszerűbb volt az okt 23.-ai véres terror!

A Fidesz október 23.-ai felvonulása után 50 másodperccel már lovasrohammal oszlattak az elvtársaid!

Ezt sem fogja megúszni a gyurcsányi nevű pszichopata bűnöző!
50.zeroválasz2010.08.04 20:59:05
(2010.08.04 20:08) Anonim írta:
Azt mondta egy vezető fideszes politikus, hogy pár hónapja érezhetően sokkal jobb a közbiztonság. Ha rendőrgyilkosságokat nézzük akkor a tények az alábbiak: Elmúlt két hónap: kettő (2) rendőrgyilkosság Elmúlt húsz év: szintén kettő (2) rendőrgyilkosság Ezek a tények
Mocskos, aljas jellemtelen kommunisták!

A kibaszott MSZP rohadjon meg! Tudom, hogy milyen egy mocskos rohadék banda, de azért majdnem lefejeltem a plafont, mikor elolvastam az esettel kapcsolatos közleményüket. Bármit bazmeg, bármit kihasználnak a fideszfikázásra. Nem tudom, hogy melyik zsenijük, netán maga Szanyi féreg írta a művet, de szívesen felzabáltatnám vele a kőtáblára nyomtatott verziót.

Nem volt megszokott,mi?! És ezek a mai bűnözők mikor fejlődtek ki? Nem véletlenül a ti 8 évetekben látták, hallották, szokták meg, hogy a rendőrség nem velük, hanem a kisemberrel, pláne unszimpatikus jobb- és széljobbosokkal foglalkozik, bűnözőkhöz nem nagyon nyúlnak, mert az bonyolult, macerás, meg a végén esetleg kifejezetten kellemetlen lenne a számotokra? Ki ásta alá a "rendőr tiszteletét", ha nem ti?

Bábuként rángattátok őket a saját céljaitoknak megfelelően, nem emlékeztek? Draskovics Drazsé is miért csak a Nyulakat akarta sittre vágni bármi áron? Dusán gyilkosának korábbi tetteivel miért nem foglalkozott kiemelten? Talán mert leszarta a rendőrség tekintélyét? Meg a következő, nevétsetudom jellegtelen figura is mellényekről írt idióta feljelentést, az is rohadtul tekintélytparancsló volt ám tényleg. Hányszor védtétek meg a "szegény" bűnözőket a rend őrével szemben? Bizony sokszor, mert a támogató fellépés helyetti tétlen szemlélés is ideszámít ám! És hányszor csaptátok szájon Kolort vagy Mohácsit, vagy a többi jogvédőnek álcázott pénzcsapot, mikor "megélhetési bűnözést" emlegettek? Segítek bunkók, egyszer sem. Nektek kurvára megfelelt a káoszos állapot, mert amíg valaki magát, családját, és értékeit sem tudhatja biztonságban, addig kevés eséllyel foglalkoztatja, hogy ti honnan mennyit loptok el.

Érthető, hogy fájdalmasan érint titeket ennek a korszaknak a vége, de hogy annyi alantas döntés, szemét húzás után még van pofátok megszólalni, programírásra bejelentkezni, az gyönyörűen ékköve a léteteknek. Ha megtehetném, kiraknálak titeket valahol a messzeségben, egy távoli kis faluban, ahol nincs körzeti megbízott, aztán leékszerezve, kiaprózva nyugodtan szidhatnátok Orbánt a közbiztonság miatt, amíg hagynak levegőt.
49.Anonimválasz2010.08.04 20:10:39
(2010.08.04 20:08) Anonim írta:
Azt mondta egy vezető fideszes politikus, hogy pár hónapja érezhetően sokkal jobb a közbiztonság. Ha rendőrgyilkosságokat nézzük akkor a tények az alábbiak: Elmúlt két hónap: kettő (2) rendőrgyilkosság Elmúlt húsz év: szintén kettő (2) rendőrgyilkosság Ezek a tények
Tanulj meg helyesen írni!
Azt mondta egy vezető fideszes politikus, hogy pár hónapja érezhetően sokkal jobb a közbiztonság.
Ha a rendőrgyilkosságokat nézzük akkor a tények az alábbiak:
Elmúlt két hónap: kettő (2) rendőrgyilkosság
Elmúlt húsz év: szintén kettő (2) rendőrgyilkosság
Ezek a tények.
48.Anonimválasz2010.08.04 20:08:55
Azt mondta egy vezető fideszes politikus, hogy pár hónapja érezhetően sokkal jobb a közbiztonság.
Ha rendőrgyilkosságokat nézzük akkor a tények az alábbiak:
Elmúlt két hónap: kettő (2) rendőrgyilkosság
Elmúlt húsz év: szintén kettő (2) rendőrgyilkosság
Ezek a tények
47.Hortobágyi Istvánválasz2010.08.03 21:54:55
(2010.08.03 17:01) Hazafi írta:
Felfoghatatlan, miért irkál ide többféle álnéven, de mint tudjuk a kommunistákat különleges anyagból gyúrták! Egyszemélyes harcát vívja a történelem szemétdombjára került mszp-ért! Többen írtuk már, hogy humorosan kell felfogni ezt a szánalmasan groteszk szélmalomharcot...
Na, ha Maga is úgy látja, hogy ez a lap a történelem szemétdombja, akkor tényleg megyek. Pá! :D
46.Hazafiválasz2010.08.03 17:01:24
(2010.07.31 21:18) darmol írta:
Ezt én sem értem, pedig a Kecskeméti Lapok Fórum rovatára áttelepült kommunistát már a Hírös Indexről is kitiltották, pontosabban kiutálták! Ez a több álnéven futó bolsevik miért nem választ magának valamilyen komcsi portált?! Olyat, ahol szívesen fogadnák az elvtársai...
Felfoghatatlan, miért irkál ide többféle álnéven, de mint tudjuk a kommunistákat különleges anyagból gyúrták!

Egyszemélyes harcát vívja a történelem szemétdombjára került mszp-ért!

Többen írtuk már, hogy humorosan kell felfogni ezt a szánalmasan groteszk
szélmalomharcot...
45.Hortobágyi Istvánválasz2010.08.03 15:18:52
(2010.07.31 15:03) Anonim írta:
A moderátorok miért engedik megjelenni az alpári mocskolódó provokátorok beírásait? Kérem, hogy tüntessék el, és folyamatosan tiltsák ki ezeket! Nem egyes szavakat kell tiltás alá venni, hanem az újabbnál újabb neveken beirkáló közönséges, otromba, modortalan rágalmazókat!
Ha rágalmazó egyáltalán. De innen nem tudják kitiltani, ugyanis nem ír ide. Ő Bíró Lajos.
44.Hortobágyi Istvánválasz2010.08.03 15:17:05
(2010.08.01 21:00) zsolti írta:
Én is így látom, had bohóckodjon a komcsi, mi pedig hátradőlve jókat röhögünk...
A rendőrség eddigi vizsgálata szerint Hazafi, Zsolti egy beirkáló! Majd a bíróságon is röhögjön! Én nevetni szoktam...
43.papaválasz2010.08.02 10:31:59
Ha a fogva tartottak munkát végeznek, magukat és a nevelőiket is el tudják majd tartani.

Ez fejlett demokráciákban is működik.

Egy hírben szerepelt, hogy egy börtönlakóra fordított napi költség 9000 forint.

Ha ezt összevetjük az átlagbérrel, akkor ez egy nagyon nagy szám.

A bűnpártoló "emberjogászok" igyekeznek a börtönlakók számára minél nagyobb luxust kiharcolni. Ez nem feltétlenül esik egybe egy nem túl gazdag társadalom érdekeivel. Ezért a vadhajtásokat le kell nyesegetni azoknak, akik a választók érdekében tevékenykednek.
42.zsoltiválasz2010.08.01 21:00:27
(2010.08.01 20:17) Hazafi írta:
Nem baj, irkáljon csak a Kecskeméti Lapokba, kifejezetten szórakoztató a teljes megsemmisülés küszöbén álló kommunisták szánalmas vergődése! Hála Istennek, ezt is megértük!
Én is így látom, had bohóckodjon a komcsi, mi pedig hátradőlve jókat
röhögünk...
41.Hazafiválasz2010.08.01 20:17:14
(2010.08.01 11:47) figyelő írta:
Már itt is közutálatnak "örvend", de azért próbálkozik... Szerintem már a Népszabadság online fórumáról is kimoderálnák!
Nem baj, irkáljon csak a Kecskeméti Lapokba, kifejezetten szórakoztató
a teljes megsemmisülés küszöbén álló kommunisták szánalmas vergődése!

Hála Istennek, ezt is megértük!
40.figyelőválasz2010.08.01 11:47:27
(2010.07.31 21:18) darmol írta:
Ezt én sem értem, pedig a Kecskeméti Lapok Fórum rovatára áttelepült kommunistát már a Hírös Indexről is kitiltották, pontosabban kiutálták! Ez a több álnéven futó bolsevik miért nem választ magának valamilyen komcsi portált?! Olyat, ahol szívesen fogadnák az elvtársai...
Már itt is közutálatnak "örvend", de azért próbálkozik...

Szerintem már a Népszabadság online fórumáról is kimoderálnák!
39.Hortobágyi Istvánválasz2010.08.01 07:35:42
(2010.07.31 15:03) Anonim írta:
A moderátorok miért engedik megjelenni az alpári mocskolódó provokátorok beírásait? Kérem, hogy tüntessék el, és folyamatosan tiltsák ki ezeket! Nem egyes szavakat kell tiltás alá venni, hanem az újabbnál újabb neveken beirkáló közönséges, otromba, modortalan rágalmazókat!
Hol alpári? Egyébként válaszolok a szerkesztőség helyett: Nemzeti Megbékélés! Tartsa tiszteletben Orbán Viktor végakaratát!
38.darmolválasz2010.07.31 21:18:40
(2010.07.31 15:03) Anonim írta:
A moderátorok miért engedik megjelenni az alpári mocskolódó provokátorok beírásait? Kérem, hogy tüntessék el, és folyamatosan tiltsák ki ezeket! Nem egyes szavakat kell tiltás alá venni, hanem az újabbnál újabb neveken beirkáló közönséges, otromba, modortalan rágalmazókat!
Ezt én sem értem, pedig a Kecskeméti Lapok Fórum rovatára áttelepült
kommunistát már a Hírös Indexről is kitiltották, pontosabban kiutálták!

Ez a több álnéven futó bolsevik miért nem választ magának valamilyen
komcsi portált?! Olyat, ahol szívesen fogadnák az elvtársai...
37.Anonimválasz2010.07.31 15:03:49
(2010.07.30 11:25) anonim írta:
Tulajdonképpen rólam nem mondta B. Lajos (egy mérnökember, aki a Sepsinél dolgozott), hogy átvettem 75 milliót olajozásból. Tényleg messze vagyok tőle. :D Rólam még senki nem tudott semmi ilyet mondani. Névtelenül sértegető jellemtelen alakok pedig önmagukat minősítik. Fogadom, ha találkoznánk személyesen, akkor behúzná fülét-farkát! Szegény Magyarország!
A moderátorok miért engedik megjelenni az alpári mocskolódó provokátorok beírásait? Kérem, hogy tüntessék el, és folyamatosan tiltsák ki ezeket!

Nem egyes szavakat kell tiltás alá venni, hanem az újabbnál újabb neveken beirkáló közönséges, otromba, modortalan rágalmazókat!
36.Hortobágyi Istvánválasz2010.07.31 12:05:56
Vagy MSZMP-s volt az öreg?
35.Hortobágyi Istvánválasz2010.07.31 12:05:26
(2010.07.30 22:33) mérce írta:
Ez nem bátor, hanem egy meggondolatlan, frusztrált, megkeseredett szerencsétlen kommunista, aki nem törődve a következményekkel az utolsó pillanatig kitart a végképp megbukott eszme mellett! Ez már a Hitler-szindróma... Hitler az utolsó pillanatig bízott a csodafegyverben, de a teljes megsemmisülés lett a vége! A fenti szindróma jól leírja az mszp jelenlegi helyzetét is, éppen ezért ne csodálkozzunk a beirkáló, szánni való pártkatonán!
Az Ön édesapja lehet, hogy Hitler volt, ezt nem tudhatom! Én Hortobágyi István kecskeméti lakos, a megyei kapitányság volt szóvivője vagyok. Érti?
34.Hortobágyi Istvánválasz2010.07.31 11:45:26
(2010.07.31 09:07) szaniszla@freemail.hu írta:
Nem értem, kinek mi a gondja Pintér Sándor belügyminiszterrel? Nagyon jól és okosan gondolja, hogy végre ne legyen segély, munka nélkűl. Mindenki meg kell tanulja, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Ha más nem, seperje fel a háza környékét, meszelje le a falakat, seperje ki azt a helyiséget, ahol lehajtja a fejét. Szerintem ez teljesen elfogadható, s meg is oldható. Legyen végre rend és tisztaság ebben az országban minden téren. HAJRÁ MAGYAROK! ELŐRE EZEN A KIJELÖLT ÚTON!
Majd lehet, hogy kipróbálom az emailt is, ha nem veszi zaklatásnak. Ám vissza kell olvasni. Írtam én, hogy ebben a kérdésben nem értek vele egyet? Csupán továbbgondoltam a történetet. Talán volt valami rálátásom az élet eme területére, hiszen ott dolgoztam.

Bántani viszont nem bántom, de azon el kell gondolkodni, hogy a soltvadkerti testvérpár is beszélt Pintér Sándor olajos múltjáról. Igaz, az egyik apagyilkosságért ítéletet kapott, a másik még szabadon van. De van itt egy többdiplomás ember, aki B. Lajos. Megkérdezés nélkül mesélt nekem ugyanarról, amiről a testvérpár. Én egészen más oknál fogva voltam nála, amikor előadta a történetet a pénzről és az olajozásról.
33.Hortobágyi Istvánválasz2010.07.31 11:41:57
(2010.07.30 22:33) mérce írta:
Ez nem bátor, hanem egy meggondolatlan, frusztrált, megkeseredett szerencsétlen kommunista, aki nem törődve a következményekkel az utolsó pillanatig kitart a végképp megbukott eszme mellett! Ez már a Hitler-szindróma... Hitler az utolsó pillanatig bízott a csodafegyverben, de a teljes megsemmisülés lett a vége! A fenti szindróma jól leírja az mszp jelenlegi helyzetét is, éppen ezért ne csodálkozzunk a beirkáló, szánni való pártkatonán!
És ne csodálkozzunk az "igaz hazafiak" jellemtelenségén sem, amit Ön is képvisel! :D
32.szaniszla@freemail.huválasz2010.07.31 09:07:39
Nem értem, kinek mi a gondja Pintér Sándor belügyminiszterrel? Nagyon jól és okosan gondolja, hogy végre ne legyen segély, munka nélkűl. Mindenki meg kell tanulja, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Ha más nem, seperje fel a háza környékét, meszelje le a falakat, seperje ki azt a helyiséget, ahol lehajtja a fejét. Szerintem ez teljesen elfogadható, s meg is oldható. Legyen végre rend és tisztaság ebben az országban minden téren.
HAJRÁ MAGYAROK! ELŐRE EZEN A KIJELÖLT ÚTON!
31.mérceválasz2010.07.30 22:33:41
(2010.07.30 19:53) iparos írta:
Pontosabban: Szerintem nagyon rá fog fázni ez a belügyminisztert rágalmazó ember! Honnan veszi ehhez a bátorságot? (Elnézést a gépelési hibáért!)
Ez nem bátor, hanem egy meggondolatlan, frusztrált, megkeseredett
szerencsétlen kommunista, aki nem törődve a következményekkel az
utolsó pillanatig kitart a végképp megbukott eszme mellett!

Ez már a Hitler-szindróma... Hitler az utolsó pillanatig bízott a csodafegyverben, de a teljes megsemmisülés lett a vége!

A fenti szindróma jól leírja az mszp jelenlegi helyzetét is, éppen ezért ne csodálkozzunk a beirkáló, szánni való pártkatonán!
30.Hortobágyi Istvánválasz2010.07.30 21:24:13
(2010.07.30 19:53) iparos írta:
Pontosabban: Szerintem nagyon rá fog fázni ez a belügyminisztert rágalmazó ember! Honnan veszi ehhez a bátorságot? (Elnézést a gépelési hibáért!)
Rágalmazásban lesz feljelentve szegény, vagy elkaparják valahol? Nem derül ki a ráfázik megfogalmazásból, mert olyan fenyegetően hangzott. Ha utóbbi, akkor szólok neki, hogy hagyja el az országot, vagy kérje meg a lányát, hogy fogadjon testőröket. A lánya házát úgyis fegyveres őrök védik. Börtönőrök és rendőrök. Úgy tudom engedély nélkül, de nem ellenőriztem, ezt is csupán hallottam, de a fegyveres börtönőrt láttam is.
29.Hortobágyi Istvánválasz2010.07.30 20:48:37
(2010.07.30 19:53) iparos írta:
Pontosabban: Szerintem nagyon rá fog fázni ez a belügyminisztert rágalmazó ember! Honnan veszi ehhez a bátorságot? (Elnézést a gépelési hibáért!)
A belügy miniszterre gondol? Akkor most figyelő, vagy iparos? Vagy skizofrén? :O)
28.Hortobágyi Istvánválasz2010.07.30 20:30:07
(2010.07.30 19:53) iparos írta:
Pontosabban: Szerintem nagyon rá fog fázni ez a belügyminisztert rágalmazó ember! Honnan veszi ehhez a bátorságot? (Elnézést a gépelési hibáért!)
Pedig teljesen magától mesélt és kérdezés nélkül.
27.iparosválasz2010.07.30 19:53:01
(2010.07.30 19:50) iparos írta:
Szerintem nagyon rá fog fázni ez a belügyminiszter rágalmazó ember! Honnan veszi ehhez a bátorságot?
Pontosabban:

Szerintem nagyon rá fog fázni ez a belügyminisztert rágalmazó ember!

Honnan veszi ehhez a bátorságot?

(Elnézést a gépelési hibáért!)
26.iparosválasz2010.07.30 19:50:35
(2010.07.30 14:16) figyelő írta:
Bizonyítsd be, amit Pintér Sándorról állítasz, különben ez rágalmazás! Ennyire ostoba vagy primitív kommunista?!
Szerintem nagyon rá fog fázni ez a belügyminiszter rágalmazó ember!

Honnan veszi ehhez a bátorságot?
25.Hortobágyi Istvánválasz2010.07.30 19:42:01
(2010.07.30 19:38) inferno írta:
Az "anonim" névről most átváltott "mandarin" és "hortobágyi" kódnévre, de a "stílusából" felismerhető, hogy ugyanarról a komcsiról van szó!
A volt szocialista képviselőjelölt vagyok és volt rendőrségi szóvivő. Ön mikor vált a saját nevére, hiszen más sem ír a másik oldalról, vagy tévednék? Így volt ez 2009. december 26-27-én is. :D
24.infernoválasz2010.07.30 19:38:17
(2010.07.30 19:01) lion írta:
Hát igen, nem tudja felfogni ez a buta bolsevik, hogy súlyosan rágalmazza a belügyminisztert!
Az "anonim" névről most átváltott "mandarin" és "hortobágyi" kódnévre,
de a "stílusából" felismerhető, hogy ugyanarról a komcsiról van szó!
23.Hortobágyi Istvánválasz2010.07.30 19:12:02
(2010.07.30 19:03) mandarin írta:
Hortobágyi István, aki a 4. számú Vk-ben indult igenis egy talpig becsületes ember. Mindenkivel segítőkész. Így ismertem meg és ismerem a mai napig is. Ő a romák között is rendet vágott. Félték is a nevét. Az elképzelései az ország jobbítása érdekében mind helytállóak. Így aztán bárki is írogat itt mindenféle parlagi stílusban, én mellette vagyok.
Köszi Imre, de majd négy év múlva. :D
22.Hortobágyi Istvánválasz2010.07.30 19:05:05
(2010.07.30 19:01) lion írta:
Hát igen, nem tudja felfogni ez a buta bolsevik, hogy súlyosan rágalmazza a belügyminisztert!
Hol?
21.mandarinválasz2010.07.30 19:03:33
Hortobágyi István, aki a 4. számú Vk-ben indult igenis egy talpig becsületes ember. Mindenkivel segítőkész. Így ismertem meg és ismerem a mai napig is. Ő a romák között is rendet vágott. Félték is a nevét. Az elképzelései az ország jobbítása érdekében mind helytállóak. Így aztán bárki is írogat itt mindenféle parlagi stílusban, én mellette vagyok.
20.lionválasz2010.07.30 19:01:53
(2010.07.30 14:47) figyelő írta:
Ennyire nem vagy tisztában a joggal ostoba komcsi?! Hallomásból ilyen súlyos vádat megfogalmazni rágalmazás!!!
Hát igen, nem tudja felfogni ez a buta bolsevik, hogy súlyosan rágalmazza
a belügyminisztert!
19.anonimválasz2010.07.30 18:39:50
(2010.07.30 17:42) papa írta:
Hát...én sem találkoztam még egy ilyen primitív kommunista beirkálóval, pedig hát a többi sem egy IQ bajnok!
Értem. Emelje be, hogy mi volt az alpári. Aztán mazsolázzon egy kicsit a maguké között is! :D
18.papaválasz2010.07.30 17:42:49
(2010.07.30 17:24) imi írta:
Nem csodálom: rendszeresen moderálják elképesztően bunkó "stílusa" miatt!
Hát...én sem találkoztam még egy ilyen primitív kommunista beirkálóval,
pedig hát a többi sem egy IQ bajnok!
[Első oldal]« Előző oldal 1 2 Következő oldal » [Utolsó oldal]
Hozzászólás
Név: E-mail:
Opticon







adr.swf





Ház eladó Kecskeméten

Adatvédelmi elvek | Impresszum

E-mail

Page load time: 0.423185 sec