Örül a korán jött ősznek?


Hét kitörési pontot jelölt meg Matolcsy György az Új Széchenyi Tervben: az egészségipart, a zöld gazdaságfejlesztést, a lakásprogramot, az üzleti környezet fejlesztését, a tudomány-innováció-növekedés területét, a foglalkoztatást és a közlekedést. A kormány célkitűzése, hogy Magyarországnak 2030-ra kell elérnie az uniós átlag feletti gazdasági fejlettségi szintet.
A miniszter közölte: ennek a 2030-ig terjedő időhorizontnak van egy első tíz éves, 2020-ig terjedő gazdaságfejlesztési koncepciója, ez az Új Széchenyi Terv. Fő célkitűzése a munkahelyek teremtése, egymillió új munkahely létrehozása.
Orbán Viktor beszédében elmondta: újjá kell építeni a magyar gazdaságot, mert tönkretették. A kormányfő az Új Széchenyi Terv koncepciójának budapesti ismertetésén szerdán azt mondta: Magyarországon ez lesz a harmadik újjáépítési szakasz.
A miniszterelnök közölte: 1945-ben az országot, 1989-90-ben a politikai-társadalmi rendszert kellett újjáépíteni, 2010-ben a gazdaságot kell. Kifejtette: először a romokat kell eltakarítani, ezt szolgálta a 29 pontos gazdasági akcióterv; a politikai-jogi felelősség megállapítása folyamatban van, most következhet az újjáépítés, amely az Új Széchenyi Tervvel el is kezdődik - olvasható a Magyar Hírlap honlapján.
Ne sértegesd a disznókat, te bunkó komcsik közt nőttél fel, meg is látszik rajtad! (A disznók hasznos állatok, ellentétben a kommunistákkal!)
"A bolsevik olyan ember, aki elégedetlen, irigy és tele van gyűlölködéssel. Mindenkit gyűlöl, aki nem úgy gondolkodik, mint ő ... Aki csak rest, és ezért elégedetlen. Aki tehetségtelen, és ezért irigy ... Aki nem akar egyebet, mint munka nélkül hozzájutni valamihez, osztozkodni a másén. És gyilkosságokkal csinál helyet magának a világban. Mindegy, hogy minek nevezi magát. Mindegy, hogy milyen jelszó nevében fosztogat és milyen zászló alatt vonul fel az utcákon. Végeredményben egy és ugyanaz.
Homo bestialis. Állatember ..."
Ne sértegesd a disznókat, te bunkó komcsik közt nőttél fel, meg is látszik rajtad! (A disznók hasznos állatok, ellentétben a kommunistákkal!)
Ne sértegesd a disznókat, te bunkó komcsik közt nőttél fel, meg is látszik rajtad! (A disznók hasznos állatok, ellentétben a kommunistákkal!)
Ajánlom a figyelmébe az ENSZ emberi alapjogokat olvasmánynak! Persze az unió is megfogalmazta, ugyanezt. Ráadásul Orbán volt hazánk részéről, aki aláírta. Abban pedig az van, hogy mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz. Ezért. S hogy miért nem minősítem úgy Önt, mint Ön engem? Mert én ennyivel több vagyok. Engem neveltek és nem disznók között nőttem fel.
látszik rajtad!
(A disznók hasznos állatok, ellentétben a kommunistákkal!)
Nem volt elég a tavaszi bukás?! Miért nem dugulsz el szerencsétlen, ostoba kommunista?! A Hírös Indexen naponta kapod a megaláztatást,ide jössz újabb pofonokért?! Még mindig nem fogtad fel, hogy a komcsi pártod örökre megbukott?!
Egyébként honnan veszi, hogy kommunista vagyok? És miért minősít? Néz néha tükörbe? Ön a családjával is így beszélget? Szegények......
kommunista?!
A Hírös Indexen naponta kapod a megaláztatást,ide jössz újabb pofonokért?!
Még mindig nem fogtad fel, hogy a komcsi pártod örökre megbukott?!
Komcsi, mennyit kapsz a kommunista internetes kommandótól? Hány vörös bögrét gyűjtöttél már be?
Komcsi, mennyit kapsz a kommunista internetes kommandótól? Hány vörös bögrét gyűjtöttél már be?
Logikus, értelmes tervezés.
Ilyet 8 év alatt nem láttam. Csak hazudoztak összevissza a buta kommunisták.
ELSŐRENDŰ és LEGFONTOSABB szempontnak kell lennie, hogy ezekben csak mellékszereplőként, statisztaként szerepelhessen a külföldi tőke!
A tulajdon, annak megóvása, fölöttük való rendelkezés hazai kiváltság legyen!
NEM SZABAD A HÚSZ ÉVES GYAKORLATOT FOLYTATNI!
Engem az zavar, hogy itt romokról beszél, nemrégiben külföldön az elmúlt egy év gazdaságpolitikáját éltette. Felmerül a kérdés, hogy Orbán Viktor mikor hazudott!? Ami pedig a hosszú tervet illeti, ne vegyenek semmit készpénznek! Ha jön egy kormányváltás, akkor mi garantálja azt, hogy mindent úgy folytatnak, ahogyan azt Orbán és a klikkje kitalálta? Csak azért szólok, mert ezt azért illik betervezni a pakliba, ha valaki nem akar úgy járni, mint a mostani hitelesek! Egyetlen kormányprogram sem garancia arra, hogy a sírig követi Önöket és az Önök törekvéseit! Természetesen ez akkor is igaz lenne, ha a szocialisták lennének hatalmon.
Hány vörös bögrét gyűjtöttél már be?
Ami pedig a hosszú tervet illeti, ne vegyenek semmit készpénznek! Ha jön egy kormányváltás, akkor mi garantálja azt, hogy mindent úgy folytatnak, ahogyan azt Orbán és a klikkje kitalálta? Csak azért szólok, mert ezt azért illik betervezni a pakliba, ha valaki nem akar úgy járni, mint a mostani hitelesek! Egyetlen kormányprogram sem garancia arra, hogy a sírig követi Önöket és az Önök törekvéseit! Természetesen ez akkor is igaz lenne, ha a szocialisták lennének hatalmon.