A Nemzeti Sport tippje: 10-12. helyen végez majd a KTE az NB I-ben. És Ön szerint?


Kecskeméti női kézilabdások első hazai mérkőzésükön a 7. helyezett Medgyesegyháza csapatát fogadják. A vendégek helyezése megtévesztő lehet, mivel nyár óta folyamatos igazolásokkal erősítettek magasabb osztályú csapatokból. A tavaszi forduló előtt is igazolt néhány játékost a csapat. Látszott is ez a nyitó mérkőzésükön, hisz hazai pályán Makó csapatát fektették két vállra egy 35-27 arányú győzelemmel. Ennek ellenére darázsfészekbe nyúlnak a vendégek Kecskeméten, mert a Szeghalom elleni döntetlen után a KNKSE lányaiban is ott van a bizonyítási vágy. Teljes erőbedobással készülnek a hazai derbire. Aki kilátogat a Rákóczi sportcsarnokába, az színvonalas mérkőzést láthat.
Kalmár Jenő edző: „Legalább két nagyon nehéz meccsünk lesz hazai pályán a tavaszi szezonban, a Medgyesegyháza elleni lesz az egyik. Az ellenfél gyors, jól képzett és fizikálisan is erős játékosokból áll. Mi keményen készülünk a héten. Edzésmunkánk főként a játékunk gyorsítására és a különféle védekezési variációk gyakorlására irányul.
Remélem a csapat további formajavulásra lesz képes a hétvégén. Mindenképpen győzelmet várok a lányoktól.”
