2018. Április 23. Hétfő  Béla

16°C / 28°C

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

5letből jövő! döntő - Öt kreatív ember a siker kulcsa

A FiveCreative csapata nyerte az AIPA Nonprofit Kft. által szervezett 5letből jövő! játékos gazdasági vetélkedő idei versenyének fődíját. A  Kecskeméti Református Gimnázium diákjai egy egyéni preferenciák alapján működő online városi szolgáltatói rendszert dolgozott ki, amely egy millió forint jutalmat hozott a srácoknak.

- Tavaly ősszel, több mint 3000 középiskolás bevonásával indul útjára az AIPA (Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú) Kft. szervezése alatt zajló 5letből jövő! elnevezésű játékos vállakozói csapatverseny második évada, amelynek célja a tinédzserek érdeklődésének felkeltése a vállalkozói lét iránt. Az első „pilot” verseny népszerűségén és sikerein felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy idén szeretnénk a program területi lefedettségét városiról megyeire bővíteni, aminek köszönhetően az idei játéknak 36 csapat vágott neki, ráadásul a döntőben is három vidéki nevezőt köszönthettünk. A vállalkozói érából választott mentorok bevonásával nem titkolt célunk, hogy megteremtsük egy szélesebb körű társadalmi felelősségvállalás lehetőségét, és elősegítsük, hogy a generációk átadják egymásnak a tudásukat, hiszen küldetésünknek érezzük a magyar társadalom szemléletformálását, valamint hogy a diákokat önismeretre, gyakorlati szemléletre tanítva segítsünk nekik dönteni a pályaválasztásban  - mesélt a programról Csapó Ágnes, az AIPA Kft. ügyvezetője.

A kecskeméti Sheraton Hotel és Konferencia Központban megrendezett döntő során, a már kész üzleti terveket kellett a finisbe jutott 5 csapatnak bemutatnia, a – szintén vállalkozókból álló - szakmai zsűrinek, akik mint potenciális tőkebefektetők mérlegelték és pontozták a prezentációkat.

A nap folyamán minden csapatnak negyven perc állt a rendelkezésére, hogy meggyőzze, és a projektje mellé állítsa a Finta Zita, Neumann János Egyetem – kancellár, Boros Áron – MKB Consulting Kft. ügyvezető,  Bihari Viktória iró, blogger és Palásti György – Onecreative Marketing Professional Kft. összeállítású zsűrit.

A szoros pontozású versenyen ezúttal a Kecskeméti Református Gimnázium FiveCreative csapata remekelt, aki mind az ötletével, mind pedig az előadás módjával lenyűgőzte a zsűrit.

Eredmények:

1. helyezett: FiveCreative, Kecskeméti Református Gimnázium

2. helyezett: WOW - Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza

3. helyezett: IDEA LOVE(T) - Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola, Kecskemét

4. helyezett: The League - Petőfi Sándor Evangélikus GImnázium, Kiskőrös

5. helyezett: Start-down - Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza

FŐDÍJ:

1. helyezett: 1.000.000 Ft

2. helyezett: 750.000 Ft

3. helyezett: 500.000 Ft

Az AIPA Nonprofit Kft. felajánlásának köszönhetően a 4. és 5. helyezett csapat is pénzjutalomban (300.000 Ft és 150.000 Ft) részesült, valamint további értékes, csapatépítő élményajándékok is gazdára találtak.

Élő adás