2018. Június 19. Kedd  Gyárfás

18°C / 29°C

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

A Cifrapalotáig vándorolt a Szemtanú című kiállítás

Zoltan Kluger, illetve Dan Reisinger alkotásaival, Izrael Állam Nagykövetsége és az Art Today Kft. szervezésében létrejött tárlat célja, hogy bemutassa azokat a nemzetközi szinten elismert művészeket, akik meghatározó szereplői voltak a modern Izrael kialakításának.

Szinte napra pontosan 70 éve alakult meg Izrael – ezért időzítették a kiállítás megnyitóját június 8-ra. Az alkotások két tematika köré épülnek: egyrészt a szociális helyzetre, másrészt Izrael történelmére és geopolitikai viszonyaira fókuszálnak. Kluger Zoltán volt az egyik legjelentősebb alkotó, aki fotóin dokumentálta az izraeli állam születését.  Megörökítette az ott élők mindennapjait, életét.

A képek művészi színvonala magával ragadja a látogatót. Dan Reisinger munkásságát a grafikai tervezés és a vizuális kultúra területén is elismerik. Dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója szerint méltóbb helyre nem is kerülhetett volna a kiállítás. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester beszédében kiemelte: a képekből csak úgy árad a hősiesség.

Dr. Feldmájer Péter, a MAZSIHISZ Közép-Magyarországi Területi Csoport elnöke nyitotta meg a kiállítást. Szerinte egy kép akkor jó, ha az, aki nézi, személyes érintettséget érez. Ezeknél a képeknél pedig ez történik. A kiállítás 2018. június 24-ig, hétfő kivételével minden nap 10-17 óráig tekinthető meg.

Élő adás