2018. Április 23. Hétfő  Béla

16°C / 28°C

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Kecskemét is bekerülhet a jégkorong utánpótlás kiemelt helyszínei közé

Már ebben a szezonban is bizonyítják tudásukat a Kecskeméti Sportiskola (KESI) jégkorong szakosztályának sportolói.

A Magyar Jégkorong Szövetség szakmai és anyagi támogatásával alakították meg év elején a Kecskeméti Sportiskola (KESI) jégkorongszakosztályát. A jégkorong utánpótlás oktatását a legkisebb korosztályban (szuper mini - U8 és mini - U10) kezdték meg.  Februárban átadták a fedett jégpályát, hozzájárulva, hogy az újonnan alakult csapatok minél sikeresebb felkészüléséhez.  Az edzéseket Szabó István, egykori válogatott jégkorongozó és Redler Attila egykori jégkorongozó tartja.

 A fiatal csapatok már ebben a szezonban is megmérettetéseken bizonyítják tudásukat.  Április 14-én az U10 szakosztály a Szegedi Műjégpályán Makó és Szeged elleni barátságos mérkőzésen vett részt, április 29-én pedig az U8 korosztály tagjai indulnak Szegedre szerepelni.

 Bár a jó idő miatt a jégpályától búcsút kellett vennie a gyerekeknek, ám a csapatok a szezonzárást követően sem pihennek; a nyári edzések tornatermi keretek között folytatódnak.

 A gyerekek és az edzők kitartó lelkesedésének, a jégkorong szövetség szakmai támogatásának, a Kecskeméti Sportiskola felkarolásának, a város támogatásának és Gubicz László kecskeméti jégkorongozó, erőfeszítéseinek eredményeképp hamarosan Kecskemét is bekerülhet az ország jégkorong utánpótlásának kiemelt helyszínei közé.

Élő adás