2018. November 20. Kedd  Jolán

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Jogerős: megrovásban részesült a vadaskert volt igazgatója

A Kecskeméti Törvényszék másodfokon helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság tavaly novemberben kihirdetett ítéletét, melyben Pullai Bélát, a Kecskeméti Vadaskert volt vezetőjét hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt megrovásban részesítette.

A Kecskeméti Vadaskert 2015 novemberében felmentett vezetője, Pullai Béla 2010-ben több áruházlánccal is szerződést kötött a feleslegessé vált élelmiszerek átvételére. Az állatok etetésének költségeit csökkentették így, azonban a szükségesnél jóval nagyobb mennyiség érkezett a vadaskertbe. Ezért a volt vezető megállapodott a másodrendű vádlottal, hogy a felesleget átszállítják annak vaddisznótelepére.

A bíróság szerint Pullai Béla a zöldségek, gyümölcsök, pékáruk átadásával, rendelkezésre bocsátásával, az elszállítás feltételeinek biztosításával engedély nélkül végzett hulladékgazdálkodási tevékenységet.

Az eljárás során a szakértők nem tudtak egyezségre jutni, hogy egyáltalán hulladékról van-e szó, sem abban hogy a veszélyeztetés fennállt-e. A bíróság azonban a jogszabályokból levezette, hogy jogosulatlanul szállították el a hulladékot, és a veszélyeztetés is megvalósult. Hiszen miután a szállítmányok kikerültek a vadaskertből – ahol szigorú szabályok szerint kellett kezelni azokat –, nem volt nyomonkövethető a hulladéknak minősülő anyagok sorsa.

Élő adás