2019. November 13. Szerda  Szilvia

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Pénzt és drogot zsákmányolt a bicskás rabló

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás miatt vádat emelt egy 28 éves mélykúti férfivel szemben, aki tavaly októberben ismerősét saját otthonában úgy rabolta ki, hogy arcához bicskát tartva leszúrással fenyegette.

A 28 éves mélykúti férfi 2018. október 24-én délben megjelent régi ismerőse családi házában, ahol pénzt és kábítószert követelt tőle, tudván azt, hogy a mindkét karján izomsorvadásban szenvedő férfi a vádlott erőszakos fellépésével szemben nem fog tudni ellenállni. A sértett azonban a követelésnek önként nem tett eleget, ezért a vádlott kiabálni kezdett vele, majd ököllel kétszer megütötte a mellkasán. A sértett az ütések hatására hátratántorodott és az ágyra leült. Ekkor a rabló a zsebéből egy bicskát vett elő és a férfi arcához tartva megfenyegette, hogy ha nem ad neki kábítószert, leszúrja.

Az erőszak és fenyegetés hatása alatt álló sértett zsebéből ekkor a rabló 10 ezer forintot és egy alufóliába csomagolt, 4 ezer forint értékű, 0,4-0,5 gramm „kristályt” vett ki, majd a helyszínről távozott.

A többszörösen büntetett előéletű férfit az ügyészség felfegyverkezve, bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével vádolja, amely 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

A sértettel szemben külön büntetőeljárás folyik kábítószer birtoklása miatt.

Kecskemét percről percre

Élő adás