2020. Április 4. Szombat  Izidor

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

A legjobb magyar asztaliteniszezők versenyeznek Kecskeméten

Soha nem volt ilyen nagyszabású országos asztalitenisz magyar bajnokság, mint amit február 28-a és március 1-je között Kecskeméten, a Hírös Sport Nonprofit Kft. által üzemeltetett Mercedes-Benz Sport Akadémián rendez a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér. Naponta 300-400 asztaliteniszező vesz részt az eseményen, és mintegy 70 versenyszámban avatnak majd magyar bajnokot. 

Több generáció legjobb magyar asztaliteniszezői érkeznek Kecskemétre, a Mercedes-Benz Sport Akadémiára a nagyszabású versenyre. 

A kecskeméti Összevont Országos Asztalitenisz Magyar Bajnokság több szempontból is más, mint az eddigi magyar bajnokságok:
- Több generáció és azon belül korosztály egyszerre, egy helyen találkozik.
- A felnőtt egyéni kategóriában is indulni tudnak az U21-es versenyzők. Nemzetközi lebonyolítást követve megvalósulhat az, hogy az U21 és a felnőtt egyéni bajnokság egymásra épülve kerül megrendezésre. 
- A felnőtt egyéni versenyt az újoncok is meg tudják nézni, ami motivációt nyújthat a fiatal versenyzőknek. Fontos, hogy példaképeket találjanak, hiszen szinte alig látják a legjobb felnőtteket játszani. 
- A fogyatékkal élők bevonása - akik jelenleg eredményesen szerepelnek a nemzetközi szintéren - fontos a sportág jövője, az utánpótlás biztosítása, a parasport megítélése szempontjából. 
- Ugyancsak fontos, hogy az ország asztaliteniszezői attól függetlenül, hogy épek vagy fogyatékossággal élők, személyesen is megismerjék egymást. Az egy időben zajló versenyzés, a személyes sportolói találkozás, az impozáns versenykörnyezet segíti a magyar para-asztalitenisz sportág fejlődését, minden sérülésspecifikum számára (mozgás-, látás-, hallás- és intellektuálisan sérültek). 
- A program bővítve lett a szeniorok korosztályával. 
- A verseny 30 pingpong asztalon lesz megrendezve, amely nem sok csarnokban oldható meg az országban. Színvonalában a Mercedes-Benz Sport Akadémia párját ritkítja. 

- Régi dédelgetett álmom volt, hogy egy nagy asztalitenisz gálát rendezzünk – mondja Ujhidy Tibor, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér elnöke. - 65 éves klubunk történetében már többször szerveztünk magyar bajnokságot, sőt nemzetközi versenyt is, de az ország asztalitenisz sportjának ilyen széles spektrumát még nem céloztuk meg. Kiváló felnőtt, U21-es, illetve újonc versenyzőink vannak, akik igazán megérdemlik, hogy hazai pályán szerezzenek bajnoki érmeket. Hiszem, hogy versenyzőink néhány magyar bajnoki éremmel meg is hálálják törekvésünket.

Abszolút éremesélyes a regnáló, kétszeres ifjúsági magyar bajnok Drabant Anita, illetve az U21-es Füle Kata, az újonc Polónyi Nóra, és nem utolsó sorban Szvitacs Alexa Para Európa-bajnok, aki már kvalifikált a Tokiói Paralimpiára. Itt lesznek, és indulnak a versenyen a Tokiói Olimpiára a kecskeméti Madarász Dóra vezérletével kvalifikált női csapat tagjai is. A verseny 30 pingpong asztalon lesz megrendezve, amely nem sok csarnokban oldható meg az országban. Egyébként naponta 300-400 asztaliteniszező vesz részt az eseményen, és mintegy 70 versenyszámban avatunk magyar bajnokot. Aki kijön a gálára, biztosan jól fogja érezni magát, és csodálatos látványt fog nyújtani számára a berendezett küzdőtér - mondta Ujhidy Tibor. 

Forrás: Hírös Sport

Élő adás