2019. November 18. Hétfő  Jenő

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Országosan és Kecskeméten is tarolt a Fidesz-KDNP

Rekord részvételű EP-választást nyert a Fidesz-KDNP pártszövetség vasárnap: 52,33%-os eredményükkel 13 képviselőt küldhetnek az Európai Parlamentbe. Az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíció 4, a Momentum Mozgalom 2, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik 1-1 mandátumot szerzett - ismertette a választás előzetes eredményét 99,9 százalékos feldolgozottság mellett a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján.

Országosan a választásra jogosultak 43,37 %-a ment el szavazni. Bács-Kiskunban az országos átlagnál alacsonyabb volt a részvételi arány, megyénkben 39,8 százalék szavazott. Kecskeméten nagyjából az országos átlagnak megfelelő volt azoknak a száma, akik éltek demokratikus jogukkal, itt a választásra jogosultak 43,02%-a ment el szavazni.

Az országos eredmények szerint a Fidesz-KDNP a szavazatok 52,33%-át szerezte meg, a második helyre a DK jött fel, a szavazatok 16,19 %-át kapta meg a párt. Harmadikként a    Momentum végzett 9,89%-kal, negyedik lett az MSZP-Párbeszéd koalíció 6,66%-kal és ötödikként végzett a  Jobbik  6,41 %-kal.

Bács-Kiskunban a sorrend az első három helyen megegyezik az országossal. Itt a Fidesz - KDNP 58,81 %-kal végzett, ami 6 százalékkal jobb az országos eredménynél. A DK a szavazatok 13,43 %-át kapta, a Momentum 7,27 %-át szerezte meg Bács-Kiskunban a szavazatoknak. Az országos végeredménytől eltérően azonban a megyében erősebb a JOBBIK, ez a párt 7,05%-kal a negyedik legtöbb szavazatot kapta, az MSZP –Párbeszéd pedig 5,08%-kal az ötödik.

Íme a teljes Bács-Kiskun megyei lista:

  • FIDESZ-KDNP 58,81 százalék - 97 011 szavazat
  • DK 13,43 százalék - 22 157 szavazat
  • MOMENTUM 7,27 százalék - 11 989 szavazat
  • JOBBIK 7,05 százalék - 11 637 szavazat
  • MSZP-PÁRBESZÉD 5,08 százalék - 8378 szavazat
  • MI HAZÁNK 3,67 százalék - 6046 szavazat
  • MKKP 2,19 százalék - 3619 szavazat
  • LMP 2,10 százalék - 3464 szavazat
  • MUNKÁSPÁRT 0,39 százalék - 646 szavazat

Kecskeméten a Fidesz-KDNP 50,78 %-kal végzett az élen, a DK 16,75%-ot szerzett, a Momentum 10,86%-ot kapott. A megyeszékhelyen  - akárcsak az országos összesítésben- az MSZP –Párbeszéd a negyedik, 5.95%-kal,  a Jobbik pedig az ötödik 5.81%-kal.

A 2014-es EP választás eredményeihez viszonyítva is látszik, hogy mind a JOBBIK, mind az MSZP rontott akkori eredményén, a DK viszont megerősödött. 2014-ben Bács-Kiskunban a leadott szavazatok 59,54 százalékát szerezte meg a Fidesz-KDNP.  Akkor a megyében a JOBBIK volt a második 14,86 százalékkal, az MSZP 8,5 százalékkal a harmadik, a DK pedig a negyedik 7,39 százalékkal.  Az ellenzék sorai ehhez képest jelentősen átrendeződtek.

Orbán Viktor az eredmények nyilvánosságra hozatala után mindenkinek megköszönte a részvételt, külön megköszönte az eredményt azoknak, akik a Fidesz-KDNP-nek bizalmat szavaztak. „Rekord részvétel mellett rekord győzelmet arattunk, mondhatjuk tehát, hogy korszakos győzelmet arattunk” – mondta Orbán Viktor.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök beszédében egyebek között arról is beszélt, hogy a Fidesz elvesztette a kétharmadot. Szerinte részben azért, mert a Demokratikus Koalíció négy mandátumot szerzett. 

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kudarcnak tartja, hogy az MSZP-Párbeszéd közös listája egy mandátumot szerzett az EP-választáson, de a párt elnöksége az önkormányzati választásokra tekintettel egyhangúlag úgy döntött, hogy nem mond le. A pártelnök elmondta azt is, hogy mandátumát előzetes közlésének megfelelően nem veszi át, az MSZP választmánya szombaton dönt arról, ki kapja azt meg.

A Jobbik értékelő sajtótájékoztatóján Jakab Péter, a Jobbik listájának harmadik helyezettje, egyben szóvivője  arról beszélt, hogy "a Jobbik a történetének legnehezebb évén van túl", így az önmagában győzelem, hogy a Jobbik itt van és él.

Az LMP 2,19 százalékot ért el, így nem szereztek egyetlen mandátumot sem. Még a Kétfarkú Kutya Párt is megverte az LMP-t 2,62%-kal. A gyenge eredménynek meg is lett a következménye, az ökopárt teljes elnöksége lemondott.

A Mi Hazánk Mozgalom ugyan nem szerzett mandátumot,  Toroczkai László a párt elnöke  szerint a magyar politikatörténetben példátlan sikert aratott a Mi Hazánk Mozgalom azzal, hogy 9 hónappal zászlóbontása után 3,33 százalékos eredményt ért el az európai parlamenti választáson.

(Képeink a Fidesz kecskeméti eredményváróján készültek.)

A többi párt képviselőjének értékeléséért kattintson IDE!

Élő adás