2019. Július 16. Kedd  Valter

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

45 éves a Hunyadi János Általános Iskola

Ebben a tanévben ünnepli fennállásának 45. évfordulóját a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Hunyadi János Általános Iskolája. Ebből a jeles alkalomból születésnapi gálaműsort szerveztek a kecskeméti Katona József Színház Kelemen László Kamaraszínházában pénteken este. 

Gálaműsorral ünnepelte 45. születésnapját a Hunyadi János Általános Iskola pénteken este hét órától a volt Városi Mozi épületében  A gálán az iskola tehetséges tanulói és volt tanulói léptek fel. A gyerekek rengeteget készültek az előadásra, énekeltek, táncoltak, szavaltak, de még mazsorettbemutatót is láthatott a közönség.

Pölös János tagintézmény-vezető köszöntő beszédében elmondta, a Hunyadi iskolát jellemzi, hogy mindig megpróbál erősebbnek lenni, mint az a helyzet, ami körülveszi, ennek köszönheti, hogy már a 45. évfordulóját ünnepli. 

- Én bízom abban, hogy ez a jövőben is agy lesz: a Hunyadi mindig erősebb lesz, mint az a helyzet, amelyet a sors elé állít - mondta Pölös János. 

A rendezvényre eljöttek az intézmény egykori diákjai, nyugalmazott tanárai, és természetesen a jelenlegi tanulók és szüleik. A gálán Lóczi László, a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola igazgatója is beszédet mondott. 

- Egy ilyen jubileumi évforduló  remek alkalmat biztosít arra, hogy egy pillanatra megálljunk, és visszatekintsünk a múltba. Ha a Hunyadi iskola történetét felszíni formákhoz kéne hasonlítani, akkor nagyon változatos lenne: 45 évvel ezelőtt egy magas fennsíkról indul, és folyamatosan tört felfelé. Ez a lendület aztán kicsit megtört, lement a tengerszintre, majd 2007-től újra felfelé tartott. Most sajnos egy újabb töréssel kell szembenézni, de ezt az összetartó közösséget az ilyen helyzetek csak megerősítik - mondta Lóczi László. 

Kecskemét percről percre

Élő adás