2019. Október 23. Szerda  Gyöngyi

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

A kampány eddigi tapasztalatairól számolt be Kósa Lajos Kecskeméten

A Megyeházán járt Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke, hogy találkozzon a párt által támogatott Bács-Kiskun megyei polgármesterjelöltekkel. A megbeszélés résztvevőivel a kampány aktuális kérdéseit és az azt követő időszak teendőit beszélték át. Ahogy a kampányfőnök fogalmazott, az a céljuk, hogy Bács-Kiskunban is építsenek, szépítsenek a kormánnyal összefogva.

Néhány nappal ezelőtt lezárult a 2019-es önkormányzati választás jelöltállítási procedúrája. Ma pedig Kecskemétre látogatott Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke, hogy találkozzon Bács-Kiskun fideszes polgármesterjelöltjeivel és a kampányról, valamint a választást követő teendőkről beszéljenek. A megbeszélés előtt az újságírókkal is megosztotta a kampány eddigi tapasztalatait. Mint az elhangzott, a kormánypártoknak az volt a célkitűzése, hogy az ország népességének négyötöde olyan településen lakjon, ahol lehet a pártszövetség által támogatott polgármesterjelöltre szavazni.

,,Elmondhatjuk, hogy Bács-Kiskun is azon megyék közé tartozik, ahol elértük a célkitűzésünket. A megye népességének négyötöde olyan településen lakik, ahol indul Fidesz-KDNP-s polgármesterjelölt" - mondta Kósa Lajos.

Bács-Kiskun 119 településéből 59-en van jelöltje vagy támogatott független indulója a Fidesz-KDNP-nek. De nemcsak a megye, hanem az egész ország területén sikerről számolt be Kósa Lajos. Mindent összevetve nyolcmillióan élnek olyan településen, ahol lehet fideszes jelöltekre szavazni.

,,Az a célunk, hogy Bács-Kiskunban is építsünk, szépítsünk, fejlesszünk a kormánnyal összefogva. Az ellenzék célja az, hogy háborúzzon a kormánnyal, ők azt mondják, szavazzatok ránk, mert akkor megdöntjük Orbán Viktor rendszerét. Lehet ezt csinálni, csak mindenkinek tudni kell, hogy a gyűlöletből, a harcból, az ellenségességből nem lehet építkezni" - hangsúlyozta a kampányfőnök.

A sajtótájékoztatón Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a megyében megvalósuló fejlesztésekről beszélt.

,,Az elmúlt években kezdetben 63 milliárd, majd később 70 milliárd forint felhasználásáról döntött a megyei közgyűlés a megyehatárokon belül. Ezen fejlesztések megvalósulása esetén több mint 500 projektként újul meg a megye" - emelte ki Rideg László.

Mint azt kifejtette, ez 500 helyen vadonatúj és felújított építményeket, bölcsődéket, óvodákat, kerékpárutakat, ipari parkokat, iparterületeket, csapadékvíz-csatornákat, turisztikai fejlesztéseket jelent.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere pedig városunk eredményeiről számolt be.

,,Kecskemét a legdinamikusabban fejlődő vidéki város, az elmúlt 5 évben azt láthatjuk, hogy felzárkózott Debrecen és Győr után" - mondta a polgármester.

Hozzátette, hogy Kecskemét ipari és gazdasági tekintetben jelentős arányt képvisel a hazai GDP termelésben, ezzel együtt pedig nemcsak a várost, de a megyét is sikerül tovább fejleszteni.

Élő adás