2018. December 14. Péntek  Szilárda

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Kis hősöket ünnepeltek a koraszülött "PIC"NIK-en

A Koraszülöttek Világnapja alkalmából a kis hősöket ünnepelték Kecskeméten, a Kosárlabda Akadémián. A Koraszülött „PIC”NIK Óriásföldén elnevezésű rendezvényt idén 4. alkalommal rendezték meg. Apukák, anyukák, sok-sok kisgyerek és a kórház dolgozói is lila színbe öltöztek erre a különleges alkalomra; ezzel is azt hirdették, minden koraszülött baba igazi hős.

Lila lufik díszítették a Kosárlabda Akadémiát november 17-én, a Koraszülöttek Világnapján. Süti, üdítő, torta, a Ciróka Bábszínház előadása, kézműves foglalkozás, arcfestés, Csikai Ágnes Ringató foglalkozása és rengeteg szeretet várta ma a koraszülötteket és családjaikat. Dr. Kelemen Edit, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Újszülött és Koraszülött Osztályának vezető főorvosa elmondta: ez a rendezvény ráirányítja a figyelmet a munkájukra és a legkisebb óriásokra.

- Sajnos Magyarországon még mindig nagyon sok kisbaba érkezik korán. Az ő ellátásuk nagyon nagy szakmai kihívás minden perinatális centrumban dolgozó csapatnak. Ugyanez van a mi csapatunknál is. Ezek a rendezvények rávilágítanak az ő hatalmas küzdelmükre. De nem csak a koraszülött gyerekek, hanem azok a családok is számítanak, akik támogatóként állnak a betegek mellett azért, hogy az a család együtt maradjon. Ezért mi nemcsak a betegeket, hanem az egész családot próbáljuk segíteni - mondta dr. Kelemen Edit.

A rendezvényen jelent meg először hivatalosan Szemereyné Pataki Klaudia a szülése óta.

- Régóta láttam, milyen elkötelezetten végzik a munkájukat a kecskeméti PIC részlegen. Elismerésre méltó az a sok-sok küzdelem, amelyet végeznek a szakemberek azért, hogy ennyi mosolyt fakasszanak az emberek arcára, mint amennyit ezen a rendezvényen is látni lehet. Ezért volt fontos számomra, hogy itt legyek, és megköszönjem azt az áldozatos munkát, amelyet végeznek nap mint nap - mondta a polgármester.

- 21 helyen van olyan szakszerű ellátás a koraszülött részlegen, mint amilyen itt, és Kecskemét mindig benne van az első ötben.  Itt a legmagasabb színvonalú szakmai ellátás zajlik. Nagyon jó eredményeket érnek el a szakemberek a picik gyógyítása területén, úgy, hogy nem marad vissza olyan betegség, amely esetleg felnőttkorban problémát okozna. Nincs az a pénz, az a támogatás, amely elég lenne arra, hogy ez a színvonal fennmaradhasson. Folyamatos fejlesztést, eszközállományt, továbbtanulást igényel ez a rendszer, és szükség van a minél szélesebb körű támogatásra, hogy ezt az óriási eredményt a szakszemélyzet és a kórház továbbra is biztosítani tudja - fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia.

Élő adás