2022. Június 30. Csütörtök  Pál

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Dr. Fekete Gábor: egyáltalán nem mindegy, kik vezetik Kecskemétet

„Egy olyan modern városnak, mint Kecskemét egyáltalán nem mindegy, hogy kik vezetik.” Ezt Dr. Fekete Gábor mondta a mai közgyűlésen. A kecskeméti Fidesz-KDNP frakcióvezetője a város eredményeit méltatta, s hangsúlyozta dr. Sztachó-Pekáry István alkalmasságát alpolgármesterként, aki tovább tudja képviselni Kecskemét érdekeit.

„Egy megélhetést biztosító, sikeres, fejlődő, biztonságos város, nem lesz csak úgy magától. Ez Kecskemét vezetésének a dolga. Ezzel bízták meg őket az emberek.” Ezt dr. Fekete Gábor mondta a mai közgyűlésen, napirend előtti felszólalásában. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője a várost méltatta. Mint mondta, sok mindent építettünk fel Kecskeméten az elmúlt egy évtizedben!

 

- Megélhetést biztosító munkahelyeket teremtettünk, hiszen jelentős számban érkeztek iparvállalatok városunkba, amelyek még a pandémia idején is folyamatosan bővítették kapacitásaikat. Gondoskodtunk gyermekeink biztos jövőjéről, mert modern oktatási intézményeket, sportpályákat is építettünk. Egy dinamikusan fejlődő várost hoztunk létre, mely a dinamikus fejlődése ellenére egyben békés otthonunk is, rengeteg kulturális eseménnyel, kikapcsolódási lehetőséggel - mondta dr. Fekete Gábor önkormányzati képviselő, a  

A Fidesz-KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta, pártjának fontos Kecskemét és az itt élők érdeke.

- Egy olyan modern városnak, mint Kecskemét, egyáltalán nem mindegy, hogy kik vezetik. Főleg most nem, amikor a szomszédunkban háború dúl, menekültek tízezrei jönnek Magyarországra, a gazdaságban is komoly kihívások elé nézünk - minden korábbinál nagyobb kihívások elé - és ne feledjük: a covid vírus sem tűnt még el itt lopakodik közöttünk. És sajnos az kell, hogy mondjam, a városi baloldal mindezen nehézségek ellenére, még mindig csak saját hatalmi belügyeivel van elfoglalva - emelte ki a frakcióvezető.

Dr. Fekete Gábor felszólalásában dr. Sztachó-Pekáry Istvánt és Szamler Lászlót méltatta, s emelte ki jelentőségüket, ugyanis az önkormányzati képviselő úgy véli mind a ketten alkalmasak arra, hogy a város működőképessége biztosítva legyen. A frakcióvezető úgy fogalmazott, „tesszük a dolgunkat, és olyan vezetővel, illetve képviselővel erősítjük meg Kecskemét vezetését, akikkel városunk nemcsak, hogy sikerrel tudja átvészelni a nehéz időket, hanem folytatni képes azt a történelmi léptékkel mérve is jelentős fejlődést, amit idestova 12 éve, ezzel a vezetéssel megkezdett a város.

Élő adás