2020. Augusztus 6. Csütörtök  Berta

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Elfogadták a város 2019. évi zárszámadását

,,Jó gazda gondosságával gazdálkodott a város minden egyes szerve és egysége, megfelelő tisztségviselői és vezetői a ránk bízott vagyonnal” – így fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a 2019. évi zárszámadás tárgyalása során a mai közgyűlésen.

A tavalyi év mérlegfőösszege 222 milliárd forint, vagyis 36.9 milliárd forinttal gyarapodott az önkormányzat vagyona – emelte ki a városvezető. Azt is megemlítette, hogy a bevételi oldalon 76 milliárd forint aktív pénzeszköze volt az önkormányzatnak 2019-ben.

Az előterjesztésben olvasható, hogy közel 15 milliárd forintot tettek ki a közhatalmi bevételek, ebből is igen jelentős, 2.2 milliárd forintos emelkedést mutat az iparűzési adóból származó bevétel. Király József meg is jegyezte, hogy,,kimaxoltuk a bevételi oldalt, és bizonyos szempontból, az iparűzési adóban, még plusz bevételeink is lettek” – fogalmazott a Szövetség a Hírös Városért Egyesület frakcióvezető-helyettese.

A zárszámadást 11 igen szavazat és 7 tartózkodás mellett fogadta el a képviselő-testület.

Élő adás