2019. November 18. Hétfő  Jenő

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Elkészült a Kristály téri buszmegálló

Új buszmegállót telepítettek a Kristály térre, és a város számos pontján hamarosan hasonlóan szép várakozó helyek védik majd az utasokat. 53 buszmegállót cserélnek és újítanak fel Kecskeméten az elkövetkező hetekben.

„Ezt a buszmegállót úgy újítottuk fel, hogy egy térkő burkolatot kapott kerti szegéllyel lezárva. A fogadó szint elkészülte után a buszvárót telepítő cég kapta meg munkavégzésre a területet” – mutatta meg a Kristály téren elhelyezett új buszvárót Falu György, a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. fejlesztési főmérnöke tegnap a KTV stábjának.

A Kft. feladata a buszvárók alapozása: az aszfaltos várókat felszámolják és térkő burkolatot kapnak, míg a jelenleg is térköves buszmegállókat felújítják. Az eddig csak buszperonnal rendelkező megállókat olyan méretűre alakítják át, hogy képesek legyen az új buszvárók fogadására.

Még augusztus közepén derült ki, hogy 53 darab buszmegálló újulhat meg Kecskeméten. Ez azonban azt is jelentette, hogy néhány hétre eltűntek a fedett várakozók.

Az érintett megállókban a várakozó helyeket bérlő és üzemeltető Euro Publicity Kft. új fedett buszvárókat telepít, hasonlóakat, mint a Kristály téren. Az elkövetkező egy hétben körülbelül egy tucat, folyamatában pedig 53 darab buszmegálló újul meg Kecskeméten, ehhez a város több pontján zajlanak jelenleg is az előkészítő munkálatok.

A felszedett, de még jó állapotban lévő várókat a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. újabb helyszínekre telepíti majd, így további buszmegállók újulhatnak meg a jövőben.

Élő adás