2021. November 30. Kedd  András, Andor

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Erőművek éjszakája október 8-án

Kecskemét legnagyobb energiatermelő cége, a TERMOSTAR is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt pénteken, az Erőművek éjszakáján.

Az ország legnépszerűbb energiaipari rendezvényén összesen 35 helyszínen várják a látogatókat – köztük Kecskeméten, a TERMOSTAR Kft. Akadémia krt.-i telephelyén. Az érdeklődőknek szakértő idegenvezetők mutatják be, miként lehet előállítani annyi hőenergiát, amely elegendő több mint 40.000 ember otthonának fűtéséhez.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A látogatók a www.eromuvekejszakaja.hu oldalon regisztrálhatnak a 18:00 órakor és 19:00 órakor induló csoportokba.

A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH), valamint a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MATÁSzSz) által közösen jegyzett rendezvény célja, hogy bemutassa az energiatermelés, illetve a távhő előállításának műszaki hátterét, érdekességeit, az alapvető műszaki folyamatokat és berendezéseket. Vagyis ezen az éjszakán kiderül, miből lesz a távhő, és kik azok, akik a nap 24 órájában és az év 365 napján kemény munkával, összetett technológiákat kezelve megtermelik, előállítják számunkra az energiát.

Élő adás