2019. Június 27. Csütörtök  László

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Idén is jól sikerült a Keresztény Polgári Piknik

Játék, zene és sok más érdekes program várt mindenkit szombaton a Keresztény Polgári Pikniken, amelyet a Benkó Zoltán Szabadidőparkban rendeztek meg. Az esemény a HI! Kecskemét, azaz a Helyi identitás és kohézió Kecskeméten című programsorozaton keretében valósult meg.

Kicsik és nagyon egyaránt megtalálták a nekik való programot a második Keresztény Polgári Pikniken. Hungarikum játszóház, kézműves foglalkozás, illetve a színpadon lufi fújó verseny és dalok gondoskodtak a gyerekek szórakozásáról, a felnőttek pedig meghallgathatták a Keresztény-polgári értékek gyorsan változó világunkban című pódiumbeszélgetést. Apáti Bence és Szakács Árpád beszélgetett a témáról Bán Jánossal.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Szemereyné Pataki Klaudia polgármester. Beszédében felidézte, hogy tavaly májusában hívták életre a Keresztény Polgári Pikniket Pünkösd közeledtével. A cél már akkor is az volt, hogy ebben a szellemiségben tölthessenek el egy szép délutánt a családok, barátaik ismerőseik körében.

- Nagy öröm számomra, hogy ma délután felavathattunk egy gyönyörű műalkotást, amely tavalyi rendezvényünk gyümölcse. Ez a szobor, amely az Összetartozás címet kapta a tavalyi polgári piknik résztvevőinek a támogatásából jöhetett létre - mondta a polgármester. Hozzátette, bíznak abban, hogy egy szép hagyomány teremtődik a programból.

A pikniken mindenki remekül érezte magát, a kikapcsolódás mellett a közösség érzését is erősítették a résztvevők. Az est zárásaként Beke Márk és barátai adtak koncertet nagy sikerrel a szabadidőközpontban . 

 

Kecskemét percről percre

Élő adás