2021. November 30. Kedd  András, Andor

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Négymillió facsemetét ültetett el a KEFAG

Összesen 42 millió facsemetét ültettek el Magyarországon a tavaszi erdősítések alatt. Ebből az állami erdőgazdaságok közül a legtöbb csemetét, mintegy négymilliót, a Duna-Tisza-közi erdőket kezelő KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. ültette. Nagy István agrárminiszter és Sulyok Ferenc, a KEFAG vezérigazgatója szerdán délelőtt tartott sajtótájékoztatót Bugacon az erdősítések eredményeiről és az országfásításról.

Őshonos nyár facsemeték elültetésével zárta le a tavaszi erdősítés időszakát Nagy István agrárminiszter és Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója ma délelőtt. Közös sajtótájékoztatójukon összegezték az elmúlt időszak erdősítésének eredményeit. Nagy István elmondta, hogy az Agrárminisztériumban kiemelt figyelmet fordítanak a meglévő hazai erdeink fejlesztésére és új erdők telepítésére, mivel az erdőknek nélkülözhetetlen gazdasági, természetvédelmi és társadalmi szerepe van.

- A kormányzat egyik kiemelt célja az ország fával borított területének növelése. Az idei évben már elbíráltunk 4800 hektárnyi erdőtelepítési kérelmet, és további 1200 hektár van elbírálás alatt, vagyis 6000 hektár erdőtelepítésre adunk támogatást - emelte ki az agrárminiszter. Azt is elárulta, hogy a tavaszi erdősítés időszakában 42 millió facsemetét ültettek el, ebből az állami erdőgazdaságok 22 millió csemetét, a magán erdőgazdálkodók pedig 20 millió darabot. Idén tavasszal mintegy 1400 hektáron két új erdőt telepítettek.

A tavaszi fásítási program zárásának helyszíne a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. által kezelt, bugaci erdőtömb volt. 

- Jelenleg a leginkább szárazságtűrő fafajtával, a feketefenyővel végezzük az erdősítést - mondta Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója. - Bugac egyik erdőrészletében közel 7 hektáros területen, több, mint ötvenezer darab csemetét ültettünk el.

Nagy eredmény, hogy a tavaszi szezonban a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. ültette az állami erdőgazdaságok közül a legtöbb csemetét, mintegy négymilliót. További két és fél millió csemetét biztosítottak a többi erdőgazdálkodó számára. 

Az agrárminiszter azt is elmondta, hogy az állami erdőgazdaságoknál nemcsak erdősítések, hanem útfásítások, ökoturisztikai létesítmények fásítása is lesz majd. A klímaváltozással kapcsolatos kihívásokra utalva Nagy István kijelentette: a negatív hatások elkerülésére az egyik leghatékonyabb megoldás a fával borított területek növelése, ami különösen fontos az Alföldön.

Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a társaság csemetetermesztési ágazata idén 2,5 millió erdészeti csemetét értékesített az erdőgazdálkodóknak, így az országban elültetett facsemeték több mint 15 százaléka a cégüktől származik.

Élő adás