2020. Október 24. Szombat  Salamon

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Számos lehetőséget nyit meg az alapítványi működés (videóval)

A kecskeméti egyetem mindig más utakon járt, mint a magyar felsőoktatás, és most ez adja az előnyét – fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a Kecskeméti Televízió stúdiójában ma délután. A városvezető részletesen beszélt az alapítványi működés előnyeiről, valamint a Mercedesszel közösen elindított Made in Kecskemét kurzusról is.

A kecskeméti felsőoktatást érintő közelmúltbéli változásokról is beszélt Szemereyné Pataki Klaudia polgármester ma délután a KTV stúdiójában. A városvezető a Neumann János Egyetemért Alapítványban lehetőséget lát, amely számos kaput nyit majd meg az egyetem előtt, és a hallgatók számára is kedvező eredményeket hoz.

A polgármester példaként hozta fel azt a vadonatúj, Made in Kecskemét elnevezésű kurzust, amelyet az egyetem a Mercedesszel közösen elindított. Mint azt kiemelte, ebbe a kurzusba minden bele van gyúrva, ami ma egy multinacionális vállalat életét takarja, ezért örvendetes, hogy nemcsak a GAMF, hanem több más kar hallgatói is felvették a kurzust.

A Pedagógusképző Kar életében bekövetkezett fenntartóváltásról is megosztotta gondolatait Szemereyné Pataki Klaudia.

Én polgármesterként egy dolgot látok: három komoly nagy egyetem működik most már a városunkban: a Liszt Ferenc Zeneakadémia a Kodály Intézettel, a Neumann János Egyetem a műszaki, gazdasági, vidékfejlesztési versenyképes karával és a Károli egyetem most már, amely nemcsak a pedagógusképző kart tervezi tovább működtetni, hanem további tudományos, társadalomtudományi területen lévő szakirányokat, szociálpolitikai területen lévő szakirányokat tervez elindítani- mondta Kecskemét polgármestere.

A polgármester több más témában is kifejtette véleményét. Többek között szó esett a közgyűlésen napirendre került közlekedési témákról, a költségvetés-módosításról, a legsürgetőbb városüzemeltetési feladatokról és a járvány elleni védekezés kapcsán is megosztotta elképzeléseit Szemereyné Pataki Klaudia. A teljes beszélgetést a Közélet legújabb adásaként csütörtökön tekinthetik meg.

Kecskemét percről percre

Élő adás