2019. Március 24.   Gábor

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Támogatói összefogással épülhet meg a Bányai sportcsarnoka

Összefogásra van szükség a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium új sportcsarnoka felépítéséhez. A projekt elindításához szükséges összeg felét már összegyűjtötte a Kecskeméti Junior Sport Kft. Viszont további társasági adó felajánlásokra van szükség a cégektől az induláshoz.

A látványterveken jól látszik, milyen is lesz a tervek szerint  a Bányai Júlia Gimnázium új sportcsarnok. A sportfejlesztési pályázatot a Kecskeméti Junior Sport Kft. azon belül pedig a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia indította el. Az akadémia az iskolával összefogva és az önkormányzat támogatásával szeretne egy új sportcsarnokot építeni az iskolának.

- A pályázatot jóváhagyták, erről határozatunk van a minisztériumból - mondja Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Kft. ügyvezető igazgatója. - Jelenleg a támogatás gyűjtése zajlik. Szerencsére sikerült az iskolával és a városban működő cégekkel összefogni, és a támogatások 50 százalékáig eljutottunk, bízunk benne, hogy minél hamarabb teljesülhet a projekt.

A teljes pályázatot 430 millió forintos költségvetéssel adták be. Ennek 30 százaléka Kecskemét önkormányzatának önrésze. A projekt elkezdéséhez így összesen több, mint 300 millió forint TAO támogatást szükséges összegyűjteni cégek felajánlásából. Ennek felét, mintegy 150 ezer forintot már sikerült.

Az iskola és a régi diákok is bekapcsolódtak a gyűjtésbe, emellett az akadémia támogatói is részt vesznek benne, a beruházás ugyanis csak akkor indulhat el, ha a teljes támogatási keret összegyűlik. 

Az akadémia hat iskola felújításával kezdte a sportfejlesztési pályázati lehetőséget. Újabb célkitűzésük nem csak a bányaisok sportolását szolgálná. Reményeik szerint a város sok-sok gyermekének, fiataljának és a sportszervezeteknek is hasznára válik majd az új sportcsarnok.

Élő adás