2019. November 18. Hétfő  Jenő

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Több mint kétszázan vettek részt az értelmi sérültek megyei versenyén

Az esélyegyenlőség jegyében rendeztek ma (csütörtökön) megyei sportversenyt értelmi sérültek számára a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnokában. A Kecskeméti Szent László Lions Club és az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának közös rendezvényén több mint kétszázan vettek részt, a 15 csapatot vegyesen alkották sérült és az egészséges versenyzők.

Sportpoharazásban, babzsák dobásban, triciklizésben, tekében és sok más izgalmas játékban mérték össze ügyességüket a megyei értelmi fogyatékos intézményekből érkező vendégek a második alkalommal megrendezett Oroszlán Kupán. A szervezők nevében elsőként Fazekasné Kis Ilona, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Értelmi Fogyatékosok Nappali Ellátásának vezetője köszöntötte a több mint kétszáz résztvevőt, majd Kissné Dr. Szabó-Kis Mária, a Kecskeméti Szent László Lions Club elnöke kívánt jó szórakozást a versenyzőknek.

A zenés bemelegítés után kezdődött el a verseny, amelynek szervezéséből idén is kivették a részüket a Leo Club fiataljai valamint a Kada Elek Közgazdasági Szakgimnázium diákjai. A középiskolások két-két fővel segítették is a csapatokat a vidám versengésben.

Az értelmi sérültek végig izgulták a játékos feladatokat. Számukra a verseny öröme mellett nagyon sokat jelent, hogy kimozdulhatnak otthonról, új barátságokat köthetnek, együtt játszhatnak. A tavalyi Oroszlán Kupa is nagyon jó sikerült, ezért az idén még többen jöttek el az Árpádvárosi Sportcsarnokba.

Tizenöt csapatban több mint kétszázan mérték össze ügyességüket a versenyen, végül pedig nem csak a kupák találtak gazdára, mindenki kapott ajándékot. Az eredményhirdetés után közösen énekelték el a résztvevők a Lions himnuszt.  

Élő adás