2020. Augusztus 6. Csütörtök  Berta

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Véget ért a IV. Etoile Intenzív Tánchét

A kezdőknek minőségi táncoktatást, a profi táncművészeknek mesterkurzust kínál évről évre a ma lezárult Etoile Intenzív Tánchét. A Covid-járvány ellenére idén is kimagasló volt az érdeklődés a rendezvény iránt. A résztvevők a legjobbaktól tanulhattak a Kecskemét City Balett székhelyén.

Kettős cél hívta életre az Etoile Intenzív Tánchetet négy évvel ezelőtt – mondta el kérdésünkre Barta Dóra, a kezdeményezés megálmodója, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tánctagozata és a Kecskemét City Balett vezetője. A minőségi táncoktatás iránti igény, mely egyre jobban kialakult a kecskemétiekben, valamint hogy legyen mesterkurzus a profi táncművészek számára városunkban.

,,Sokan megkerestek, hogy milyen jó lenne, ha hasonló stílusban, minőségben tanulhatnának táncolni, mint amit mi a színházban képviselünk. Ezt nyilván évad közben nem tudjuk igazán kivitelezni” – magyarázta Barta Dóra.

Így alakult, hogy évről évre nyáron kerül sor a tánchétre.

Idén a vírusjárvány ellenére is megtelt a Kecskemét City Balett székháza lelkes tanulni és gyakorolni vágyókkal. Sok visszatérő résztvevő is jelen volt a július 28-31. között zajló tánchéten.

,,Sokkal jobban alakult, mint vártam, hiszen azt hittem, hogy lehet, nem is nagyon jelentkeznek. Már a jelentkezések kapcsán is látszódott, hogy az igény továbbra is megvan, és akkor, amikor ezt megéreztem, biztos voltam benne, hogy a tánchetet meg kell tartani” – mesélte a Kecskemét City Balett vezetője.

Barta Dóra elmondta, hisz abban, hogy a kezdőknek is a legjobbat kell nyújtani. Így az, aki még csak most ismerkedik a táncművészettel, ugyanazt a minőséget kapja, mint a profi táncosok. Mindezt már a meghívott mesterek személye is garantálja.

,,Bajári Levente és Raza Hammadi két nagyon meghatározó személyiség, és már mindketten kötődnek Kecskeméthez. Egyikőjük számára sem ez az első év, hogy itt vannak. Ez egy nagyon szép szakmai kapcsolat, ami valószínű, hogy a következő években is tovább folytatódik majd” – hangsúlyozta Barta Dóra.

BAJÁRI LEVENTE - klasszikus balett - /kezdőknek és haladóknak/ Harangozó Gyula-díjas balettművész. A Magyar Nemzeti Balett első karakter magántáncosa. A Kecskemét City Balett látogatott vendégmestere. 
RAZA HAMMADI - art jazz tréning - /kezdőknek és haladóknak/ Az egyik legkeresettebb és legsikeresebb francia jazz-tánc koreográfus. Maurice Béjart iskolájában is tanított. A Ballet Jazz Art együttes művészeti vezetője Párizsban. Dolgozott Budapesten a Magyar Nemzeti Balettnál, a Pécsi Balettnál, és közel 25 éve szoros barátság és munka fűzi a Budapest Táncszínházhoz. 

Élő adás