2019. November 18. Hétfő  Jenő

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

"...megkondultak a harangok, a gyárakban megszólaltak a szirénák"

98 éve minden esztendőben leírjuk azokat a fájó tényeket, amelyek 1920. június 4-én versailles-i Nagy-Trianon palotában történtek a magyarsággal. A békediktátum, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot nemzeti tragédiaként vonult be Hazánk történetébe, amelyet minden településen mély gyászba borulva fogadott a társadalom. A 98. évforduló alkalmából - rendhagyó módón - egy 1920. június 6-án Kecskeméten megjelent publicisztikát közlünk Olvasóinkkal. "A néma tüntetés" című írás a "Kecskemét" című politikai és vegyestartalmú hetilapban jelent meg. 

A néma tüntetés

 

Egy magyar hivatalnok leült tegnap a győzők asztalához, parancsszóra kezébe vette a tollat és a sima papírra, mely nem tud pirulni, nem tud háborogni, és föllázadni, odaírta a nevét. Csak a nevét írta a gondos idegen betűk alá és nem a beleegyezését, nem a magyar nép akaratát, hozzájárulását és megnyugvását. Azután sápadtan fölkelt a trianoni asztaltól, finom diplomatához illően meghajtotta magát és kiment az ajtón, mialatt a finom frakk alatt és a piros, meg kék és sárga rendjelszalagok alatt szíve azt dübörögte, mint gyászfátyolos dobok tompa pergése: Nem! Nem! Soha!

Egy magyar diplomata, akinek a személye és neve nem fontos, aláír egy okmányt, amelyet aláíratni lehet hatalma a győzelemtől ittas és kegyetlen erőnek, de elfogadtatni nem! És abban a percben megállnak Magyaroroszágon a vasutak, a kocsik, a gyárak és az emberek. Rövid időre megdermed itt az élet, megnémulnak a gyárak, utcák, boltok és szívek. A néma dac baljóslatú szemvillanásában forr össze tizenkét millió magyar halovány arca néz fenyegetéssel a felfuvalkodottság bírói széke felé és tizenkétmillió magyar szív dobogja a szót, mely az égre kiállt: Nem! Nem! Soha!

De a szent emlékű magyarok szobrát és a néma sírt, melyben a magyar nép szabadságvágyának arkangyali szavú prófétája pihen, zöld lombbal és örökzöld babérral ékesítik magyar asszonyok, magyar lányok. A zöld nem a gyász, de a reménység színe. Mi nem gyászolunk, de hisszük az igazságosztó jövőt, hisszük a feltámadást…

Azt a papírost, melyet elénk tettek, hogy megláncolt kezünk aláírja, mi eltépni nem fogjuk, megszegni nem akarjuk. Az igazság, mely fölötte jár az emberi korlátoltságnak, a természet rendje, mely megcsalhatatlan, kegyetlenül tépi el azt, amit megcsúfoltatásunkra, és az igazság és természet megcsúfoltatására a pokol sötétségéből kölcsönvett fantázia alkotott. A tombolás, a destrukció, a békerontás műve ez és nekünk nem kell mást cselekednünk.

E percben, midőn fájdalmasan kiálltani szeretnénk, ajkunk elnémul, szívünkre kemény elszántság és szent nyugalom ereszkedik. Voltunk cselekvők. Félreértettek. Beszéltünk hangosan. Nem értették. Most némák leszünk. Ezt meg fogják érteni!

Élő adás