2020. Szeptember 28. Hétfő  Vencel

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

A kecskeméti SBO egyetlen munkatársa sem fertőződött meg koronavírussal

Május 27-én emlékezünk meg a Sürgősségi Orvostan Európai Napjáról, Magyarországon idén második alkalommal. Hogy mire szeretnék felhívni a figyelmet az emléknap kezdeményezői, és hogy milyen kihívások elé állította a koronavírus-járvány a Bács-Kiskun Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályát, arról dr. Szabó István osztályvezető főorvos beszélt szerdán a Kecskeméti Televízió stúdiójában. 

Általában naponta 100-120 beteg érkezik a Bács-Kiskun Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályára (SBO), de volt már olyan is, hogy 140 embert láttak el az osztály munkatársai 24 óra alatt. Bár a Covid-járvány eddigi időszakában körülbelül a 60 százalékára csökkent az átlagos napi betegforgalom, nagyon komoly többletmunkát jelentő feladatok hárultak a kecskeméti SBO dolgozóira.

– A vírushelyzet miatt meg kellett duplázni az erőforrásainkat, mert a vírusgyanús betegeket a többi betegtől külön választva, de ugyanolyan szakmai színvonalon kellett ellátni. Kis túlzással ugyanazzal az infrastruktúrával, ugyanazzal a humán erőforrással – mondta dr. Szabó István.

Az osztályvezető főorvos a Kecskeméti Televízió stúdiójában beszélt a járvány miatt jelentkező új feladatokról. A beszélgetés abból az apropóból készült, hogy május 27-én emlékezünk meg a Sürgősségi Orvostan Európai Napjáról.

– 1994-ben európai sürgősségi társaságok összejöttek egy helyen, és megalapították a közös Európai Sürgősségi Társaságot, azzal a céllal, hogy jobban meg lehessen mutatni az embereknek, mit is csinálunk – magyarázta a nap létrejöttének hátterét dr. Szabó István.

A jelenlegi időszakban különösen fontossá vált ennek a napnak az üzenete, hiszen, ahogy a főorvos is mondta, a sürgősségi osztályok nélkül nem lehetett volna ilyen sikeres a vírus elleni védekezés. Dr. Szabó István arról is beszámolt, hogy egy munkatársuk sem betegedett meg koronavírussal, és a tapasztalatok szerint a betegek is megértették, hogy csak akkor kell a sürgősségi osztályhoz fordulni, ha tényleg komoly a baj. A főorvos hangsúlyozta, hogy bár kezd újraindulni az élet, még mindig megvannak azok a plusz feladataik, amelyeket a járvány szükségeltet, így fontos, hogy türelmesek maradjunk és bízzunk a triázs rendszerben.

Élő adás