2019. Július 23. Kedd  Lenke

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

A Lóca együttes bemutatja első lemezét, mi pedig a Lóca együttest

Lassan egy évtizede muzsikál már a gyerekeknek a háromtagú kecskeméti Lóca együttes, akik néphagyományokra és népszokásokra épülő zenés gyerekműsoraikkal bejárták már az országot. Széles a repertoár, bővül az ismertség, de az első lemezre ezidáig várni kellett. De ami késik, nem múlik! Május 18-án 16:00 órakor mutatják be az albumot a Katona József Könyvtár nagytermében. Múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk Fekete Incivel, a zenekar vezetőjével.

- Hogy jött létre a Lóca együttes?

- Az együttest 2010 év elején hívtam életre. Már ezt megelőzően is foglalkoztam gyermekműsorok zenei kíséretével és vezetésével. Az alapokat Kovács László - népzenész, hangszerkészítő, népzene-oktató, a Népművészet Ifjú Mestere - tanítványaként szereztem a Flótás Együttesben. Már akkor nagy örömet okozott csokorba gyűjteni a jeles napokhoz kapcsolódó szokásokat, népdalokat, mondókákat, játékokat. Lelkesen válogattam ezekből a Lóca együttes első műsorához, mely egy zenés mese volt, Az álruhába bújt királyfi címmel.

- Nagy szerencséjük van manapság a gyerekeknek, mert egyre több zenekar fókuszába kerülnek. A kicsi pedig nagyon hálás közönség, csillogó szemmel tekint az éneklő, zenélő bácsikra, nénikre. Ti hogyan határoztátok meg a zenei, tartalmi irányvonalat?

- Az igényes, tartalmas szórakoztatás hívei vagyunk, melybe az ízléses humor is belefér. Ismert népdalokat és gyermekdalokat szólaltatunk meg sajátos népzenei köntösben.

- Amikor megvolt az irány, hogyan alakítottátok a zenéteket, mi alapján jöttek létre a tematikus műsoraitok?

- Tematikus műsoraink jeles napokhoz kötődnek. Rendszeresen szerepelünk zenés meséinkkel is. Dalainkat és történeteinket népi és klasszikus hangszerekkel, illetve hangkeltő eszközökkel megszólaltatott élő zenei kísérettel adjuk elő.

- A gyereket vagy a szülőt kell elérni ahhoz, hogy egy gyerekeknek zenélő együttes sikeres legyen? Melyiket, hogyan lehet megszólítani?

- Tapasztalataink alapján műsoraink igazi közösségi élményt nyújtanak az óvodás és kisiskolás korosztálynak, ugyanis lendületes zenénknek; őszinte, játékos előadásmódunknak köszönhetően a gyermekek gyorsan és szívesen bekapcsolódnak műsorainkba. Gyakran kapunk visszajelzést szülőktől, nagyszülőktől, hogy mennyire szórakoztatja őket az előadásunkon önfeledten játszó gyermekük szemlélése. A bátrabb szülők a játékban és táncban is részt vesznek. Örömteli számunkra, hogy sok felnőtt kerül nosztalgikus hangulatba, mert elmondásuk szerint felidézzük bennük gyermekkori élményeiket.

- Miért kellett ennyit várni az első lemezre?

- Az együttes első felállásával 2012-ben már készítettünk egy felvételt, melyet kizárólag promóciós célokra használtunk. Ennek a kiadványnak köszönhetően vettünk részt többek között egy svédországi előadó körúton. Ezt követően a tagcserék és az elfoglaltságaim miatt a Lóca kissé háttérbe szorult. Volt olyan év, amikor kilenc formációban hegedültem: népzenét és világzenét játszó zenekarokkal dolgoztam, külföldi turnékon és lemezfelvételeken vettem részt. 2015-ben újítottam meg ismét a Lóca együttest és lelkesen vetettem bele magam a szervezőmunkába. Kidolgoztam 24 különböző műsort, melyben közel 250 dal, mondóka, játék szerepel. Ebből a hatalmas repertoárból kellett kiválasztanom a lemez anyagát, amely már önmagában is nagy kihívás és időigényes feladat volt.

- Mi az album tematikája, hogy alakítottátok ki? Mit vártok tőle, mennyit lök majd az ismertségeteken?

- Lemezünk címe Fecskét látok, témája a tavasz: a természet újjászületése, párválasztás, készülődés a lakodalomra, sütés-főzés, mulatság. Az albumon neves vendégzenészek is közreműködnek. Kuriózumként említem, hogy szicíliai zenész barátaink is játszanak egyik dalunkban. Már túl vagyunk egy budapesti és egy lajosmizsei lemezbemutató koncerten. Mindkét alkalommal nagy volt az érdeklődés mind az előadásra, mind a lemezre. A hallgatóktól sok kedves visszajelzést kapunk.

- Milyen élménnyel lesz gazdagabb az a gyermek és szülő, aki május 18-án ellátogat a Katona József Könyvtárban tartandó lemezbemutatótokra? Mivel készültök a nagy eseményre?

- A lemez anyagát interaktív formában adjuk elő. Úgy gondolom, hogy a sok játéknak, táncnak és közös éneklésnek köszönhetően kicsik és nagyok egyaránt egy emlékezetes délutánt tölthetnek el velünk. A koncerten a zenekar tagjai – Fekete Inci (hegedű, furulya, doromb, ének), Nádudvari Róbert (gitár, ének) és Almási Krisztián (ütőhangszerek, ének) – mellett vendégzenészek is közreműködnek: Palotás Endre (furulya, szaxofon) és Starzyński Zsolt (pszaltérium, schalmei, fa xilofon, tapan).

- Mik a terveitek a közeljövőben?

A hazai koncertek mellett nyáron Olaszországban is bemutatjuk lemezünket, ugyanis meghívást kaptunk a szicíliai Alkantara Fesztiválra. Ehhez kapcsolódóan egy 10 napos zenekari turnén veszünk részt, több városban is koncertezünk.

Élő adás