2020. November 29.   Taksony

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Francia tanárgyilkosság: A bevándorlók sokszor úgy érzik, cserben hagyta őket a köztársaság

Brutális terrorcselekmény történt múlt pénteken Franciaországban: egy szélsőséges csecsen iszlamista lefejezett egy történelemtanárt, amiért a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a tanulóknak. Az eset kapcsán dr. Soós Eszter Petronella PhD kecskeméti származású politológust, Franciaország-szakértőt, a Milton Friedman Egyetem adjunktusát kérdeztük.

– Mennyire volt „benne a levegőben” egy ilyen támadás lehetősége, valószínűsége?

 Dr. Soós Eszter Petronella PhD politológus, Franciaország-szakértő– A terrorveszély évek óta nagyon magas Franciaországban. Nem volt váratlan vagy meglepő tehát, hogy megtörtént ez az eset, mégis érezhetően nagyon megviseli a franciákat.

Ennek két oka van: egyfelől megdöbbentő a mostani merénylet brutalitása. Az, hogy fényes nappal ilyen barbár kivégzés történt gyakorlatilag a nyílt utcán, önmagában is sokkoló.

Másrészt pedig az ad még nagyobb súlyt a történteknek, hogy az áldozat pedagógus volt. Franciaországban a tanár tulajdonképpen „a köztársaság felkent papja”. Amikor a 19. század második felében létrehozták az oktatási rendszert, akkor abban a tudatban, azzal a céllal tették ezt, hogy a tanárok fogják képviselni, terjeszteni a köztársasági értékeket. Ilyen értelemben a támadó végső soron a köztársaság ellen lépett fel.

– Hogy kontextusba helyezzük a dolgokat, nézzünk meg néhány körülményt. Mit kell tudni például a francia oktatási rendszerről?

– Eredetileg úgy szerveződött, hogy mindenki ugyanazt kapja, mert mindenki egyenlő és mindenki egyformán a francia köztársaság polgára. A múlt század közepére kiderült, a rendszer nem csökkenti az egyenlőtlenségeket, sőt fenntartja vagy akár növeli is azokat.

A nyolcvanas években aztán úgynevezett kiemelt körzeteket, prioritási zónákat hoztak létre a szociálisan hátrányos helyzetű területeteken, jellemzően a nagyvárosok külső, gettósodó kerületeiben, és az itt található oktatási intézményeknek többlettámogatásokat nyújtanak. Nyilván ez sem old meg minden problémát.

– Mikből adódnak leginkább a feszültségek?

– Az elmúlt néhány napban nagyon sok tanár nyilatkozott a mindennapi problémákról, hogy milyen típusú társadalmi és kulturális különbségek hátráltatják a dolgokat a „nehéz iskolákban”. Két dolgot emelek ki. Az egyik az étkezéshez kapcsolódik, hogy például a menzán van-e halal, azaz az iszlám által megengedett étel, vagy hogy meg kell-e enniük a húst a gyerekeknek. A másik nehézség az identitás kapcsán merül fel: hogyan lehet átadni a gyerekeknek, hogy bőrszínüktől, etnikai vagy vallási hovatartozásuktól függetlenül mindannyian franciák, ugyanannak a politikai közösségnek a tagjai.

A tanárok azt mondják, tisztában vannak azzal, hogy milyen pedagógiai módszerekkel kell ezeket a kérdéseket kezelni, inkább politikai és erőforrás-támogatást várnak.

– A politika hogyan tudná támogatni ezt?

– A tanárok egyre inkább a tekintély hiányát említik. Úgy érzik, nincs meg az a felhatalmazás, az a tudat, hogy ők az államot képviselik.

Felmerült például, hogy – bár a tankerületekben specializált pedagógiai csapatok foglalkoznak a laicitással, az állam és az egyház radikális szétválasztásával, s akár ki is vonulnak egy-egy helyszínre – vajon a tanárt utólag figyelmeztették-e a Mohamed-karikatúrák bemutatása okán. Holott az 1881-es sajtótörvény óta az istenkáromlás Franciaországban szabad, vagyis védendő beszédnek számít, tehát teljesen legális.

Maximum pedagógiai szempontok szólhattak volna a karikatúrák felmutatása ellen: hogy vajon nem okoz-e több feszültséget ezzel, mint amennyit tanítani akar a szólásszabadságról. Illetve hogy a gyerekek képesek-e annak megkülönböztetésére, hogy amit valaki igazságosnak tart, az egyébként lehet, hogy nem jogszerű, vagy fordítva: amit igazságtalannak tart, az viszont lehet, hogy jogszerű. Jelezték azt is tanárok, hogy utóbbiak megkülönböztetése terén sok még a feladat.

De nyilvánvalóan most nincs hely ezt boncolgatni.

– Elképzelhető lett volna, hogy a támadó bejusson az intézmény területére és ott kövesse el a szörnyűséget? Mint ahogyan az Amerikai Egyesült Államokból is időnként halljuk a diákmészárlások hírét. Mennyire védik ilyen szempontból az oktatási intézményeket?

– Az amerikai eseteknél is tudjuk, hogy sokszor az adott intézménynek a saját hallgatója követi el a mészárlást. Nyilván Franciaországban a fegyverviselésnek más a kultúrája, mint az USA-ban: messze nem számít olyan alapvető szabadságjognak, mint az Államokban.

A két országban eltérően gondolkodnak az államról. Az amerikaiak úgy vélik, az állam csinálja meg, amit nagyon kell, de alapvetően legyen kicsi és hagyja békén a polgárait; az alkotmány is az egyént védi az állammal szemben.

Ezzel szemben a franciák fordítva gondolkodnak: az állam a közös érdekeket képviseli a magánérdekkel szemben, a rendes állampolgár néha lemond a magánérdekeiről azért, mert a közösségnek az az érdeke. Az állam ilyen értelemben egy pozitív, jó szereplő a szemükben.

Visszatérve az eredeti kérdésre: az állam egyre nagyobb figyelmet fordít az iskolai biztonságra, képzések, rendőri erőkkel való partnerkapcsolatok, tankerületi szakemberek rendszerbe állítása révén, mivel az iskolán belüli erőszak Franciaországban is probléma.

– A bevándorlók, legyenek bármilyen nemzetiségűek, mennyire érzik magukénak az említett francia szemléletet?

– Amikor az ötvenes, hatvanas években megérkeztek az első generációs bevándorlók Franciaországba, nagyon akartak alkalmazkodni, integrálódni, másrészt pedig örömmel is fogadták őket, hiszen a háború utáni újjáépítésben fontos szerepet vállaltak. A töretlen gazdasági emelkedés időszaka volt ez, amikor a háztartásokban elterjedt a tévé, a gépkocsi, a mosógép, egyre jobb lett az életszínvonal.

A hetvenes évek olajválságai idején kezdődtek a problémák, amikor megpróbálták, de nem tudták hazaküldeni a vendégmunkásokat. A nyolcvanas évekre egyrészt kialakult egy olyan réteg, amelyik papír nélkül, illegálisan tartózkodott az országban, illetve ekkor már politikai problémává vált a bevándorlás: aminek egy generációval korábban még örültek, annak már nem ujjongtak.

A második, harmadik generációs bevándorlók már francia állampolgároknak születnek, mégis sokszor úgy érzik, cserben hagyta/hagyja őket a köztársaság. Más ugyanis a vonatkoztatási pontjuk: míg szüleik, nagyszüleik azt élték meg, hogy a Franciaországba költözéssel javult a helyzetük, ők azt látják, hogy a középosztályhoz tartozás csak egy álom. Záródnak a mobilizációs csatornák, egyre nehezebb a felemelkedés – egyébként a fehér munkásságba, az alsó középosztályba tartozók számára is. És ha emellett még azt hallják a tanártól, hogy a köztársaság értékei, érdekei az elsők, az ő identitásuk pedig másodlagos, akkor máris összefonódnak a gazdasági és kulturális feszültségek. A gőz kieresztésének, a lázadásnak pedig az iszlamista terrorizmus lett az egyik szelepe…

– Az oktatási-nevelési intézményekben egyébként milyen segítséget kapnak a tanárok az integráció elősegítéséhez? Vagy: van ott olyan iskolaőrség, mint amilyet nálunk ettől a tanévtől felállítottak, és amelynek a képviselői adott esetben megvédhetik a tanárokat akár a diákokkal szemben is?

– Igen, iskolapszichológusok, fejlesztő tanárok elvileg vannak, de épp a napokban olvastam egy megrázó interjút egy igazgatónővel, aki azt mondta, hogy sajnos csak ritkán vagy soha nem látják bent az iskolában ezeket a személyeket.

Az biztos, hogy jelen pillanatban a franciaországi tanárok úgy gondolják, hogy mind pedagógiai asszisztenciában, mind biztonságban keveset kapnak. Érződik az elégedetlenségük. Nem is csoda, hiszen azzal a tudattal mennek be dolgozni, hogy tartanak egy órát és megölhetik érte őket. Ez azért nagyon kemény.

Már kiadták az utasítást, hogy az őszi szünetet követően az iskolák védelmét meg kell erősíteni, nehogy eluralkodjon az erőszak, és egy őrült lemásolja a mostani esetet. Az iszlamista terrorizmus szempontjából kifejezetten veszélyeztetett intézményeket – például a zsidó felekezeti iskolákat – egyébként 2015 óta az úgynevezett Sentinelle-hadművelet keretében kiemelten védik a hadsereg tagjai. A védelem szintjét a „hentesbárdos” támadást követően (szeptember 25-én késsel megsebesítettek két embert Párizsban, a korábban Mohamed-karikatúrákat megjelentető Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt szerkesztőségének közelében – a szerk.) már meg is emelték a szimbolikus tereken.

Ezek nyilván tüneti kezelések, a pedagógiai hiányok leküzdése, illetve a társadalmi integráció megvalósulása nem megy egyik napról a másikra; arra időt, erőforrást kell szánni.

Azt minden tanár el tudja mondani – Magyarországon is –, hogy ha nem jó a családi környezet, vagy ha otthon, a családja körében mást lát vagy hall a gyerek, akkor egy hétvége képes lerombolni a tanár egy heti megfeszített munkájának eredményét. Sokszor „széllel szemben” kell dolgoznia, értékeket felmutatnia, átadnia, akár súlyos, komoly dolgokról van szó, akár mondjuk csak a helyes kézmosásról.

Élő adás