2019. December 12. Csütörtök  Gabriella

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Jól halad a volt kolostor felújítása

Terv szerint halad a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet felújítása. Jól látható, hogy már a tetőfelújításánál tartanak a szakemberek. A kolostor épületével együtt Kecskemét legrégebbi épületrésze, az ún. Királyné tornya vagy urak tornya tetőszerkezetét is megbontották az elmúlt időszakban.

Mint az a tavasszal ismertté vált, a Modern Városok Program keretében, 4,2 millió forintból újulhat meg a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet épülete. A munkálatok augusztusban kezdődtek meg.

Öveges László, Kecskemét főépítésze elmondta, óriás jelentőségű a munka. Ez az épület és a fejlesztés Kecskemét egyik kuriózuma. Eleve különleges megoldásokkal bontották ki anno az épületegyüttest a bazárok alól és újították fel Kerényi József tervei alapján. Hamarosan pedig újabb épületekkel bővül a Zenepedagógiai Intézet.

– A projekt a jelen önkormányzati ciklus legizgalmasabb fejlesztése intellektuális, művészeti és művészettörténeti szempontból is – tette hozzá a főépítész.

A kolostor felújítása a külső homlokzat, az árok felújításával, nyílászáró cserével és műszaki fejlesztéssel folytatódik majd. Ezek a munkálatok egy-két éven belül befejeződhetnek.

A projekt 2. szakaszában pedig a tervek szerint lebontják majd a könyvtárépületet és a Kada Elek Szakközépiskolát, ha ez utóbbi már kiköltözött a Rudolf-laktanyába. Ezután építik meg a koncerttermet és a szabadtéri előadásokra is alkalmas udvart.

Korábbi cikkeink a témában:

https://hiros.hu/kultura/bemutattak-a-kodaly-intezet-terveit-es-a-kada-iskola-epuletenek-sorsat

https://hiros.hu/hirek/kecskemet/megujul-a-kodaly-intezet

https://hiros.hu/kultura/42-milliard-forintbol-ujul-meg-a-kodaly-intezet

Élő adás