2019. Április 21.   Konrád

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Problémás gyerekek, problémás helyzetek

Két szaktekintély is tartott előadást szerdán gyermeknevelési és gyermekpszichiátriai témákban a Híd Szabad Iskola rendezvényén. Az esemény a Gáspár András Szakgimnázium és Szakközépiskola fennállásának 135. évfordulója alkalmából meghirdetett programsorozat második állomása volt.

Fodor Gábor mentálhigiénés szakember a szükségletpiramis jelentőségét hangsúlyozta előadásában – hozzátéve, hogy akár a gyermek, akár a pedagógus, akár a szülő lelki egészségéről van szó, az csak egy rendszerben értelmezhető. Elmondása szerint a gyermekek lelki fejlődését illetően az iskolák szerepe napjainkra megnövekedett és meg is változott, hiszen a tanintézetek immár családi funkciókat is betöltenek.

-A tanári szerep egyfajta szülői szerep is, másrészt nagyon sokszor a szülők azt gondolják, hogy akkor oldja meg az iskola, amit ő otthon nem tud megoldani, vagy felkészületlenség, vagy éppen szorongás vagy félelem okán szakemberre bízza az ő gyermekének a nevelését. Ezért az igazi fontos dolog a kommunikáció lenne a családok és az iskola között, amire azért úgy látom, hogy sok helyen van törekvés - mondta Fodor Gábor.

A párbeszéd és az együttműködés szükségességét emelte ki a rendezvény második előadója, Dr. Hirsch Anikó gyermekpszichiáter is.

- Soha nem lehet egy gyereket csak az iskolai keretekben úgymond meggyógyítani vagy megnevelni, hanem minden beavatkozásnak a gyerek minden életterét érintenie kell. Tehát lehetséges, hogy a legfontosabb lépés, amit a pedagógus megtehet, az pont az, hogy bevonja a családot, bevonja a szülőt is, és megpróbál kialakítani egy olyan közös platformot, ahol a gyerek valóban a mindennapi életének minden színterén egy azonos beavatkozással fog találkozni- mondta a gyermekpszichiáter.

Dr. Hirsch Anikó előadása a gyermekkori agresszió kérdéskörét taglalta. A gyermekpszichiáter főorvos kérdésünkre elmondta, hogy a kiskorúak körében az agresszióval is járó viselkedési problémák gyakorisága mára már a 20%-ot is elérheti.

Az érdeklődést tekintve a Híd Szabad Iskola rendezvénye sem jelentett kivételt. A Gáspár András Szakgimnázium és Szakközépiskola fennállásának 135. évfordulóját ünneplő eseménysorozat február 15-én és március 6-án további programokkal várja vendégeit.

Élő adás