2020. Szeptember 19. Szombat  Vilhelmina

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

A Tízek Alkotó Kör alkotásaiból nyílt kiállítás a könyvtárban

A Tízek Alkotó Kör tagjainak műveiből nyílt kiállítás kedden délután a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban. A tárlat szeptember 25-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében.

A Tízek Alkotó Kör 2016-ban alakult, azóta minden évben szerveznek alkotótábort. Az ott készült munkákból állt össze a kedden nyílt tárlat anyaga. Az alkotókör tagjainak hitvallása szerint a közösségi alkotás ereje az egyén lelkiállapotán túl a művészi produktumra is kihat. A kiállítás a Kecskeméti Alkotóház, a MANK Nonprofit Kft. és a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár együttműködésében valósult meg.

Ramháb Mária, a megyei könyvtár igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a MANK Nonprofit Kft.-vel együtt segíteni akarják az alkotókat azzal, hogy teret biztosítanak munkáiknak. Az eseményen Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója is célként jelölte meg, hogy segítsenek a művészeknek alkotási és kiállítási lehetőséget teremteni. A kiállításról bővebben is beszámolunk a Kecskeméti Televízió Múzsa című magazinjának jövő heti adásában.

Élő adás