2019. Július 23. Kedd  Lenke

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

A bringások negyedszer is nekifutottak a Vad Kunság megszelídítésének - Videóval

Nem túlzás a cím, amennyiben figyelembe vesszük, hogy a kerekegyházi polgárőrök által biztosított lassúrajt után a közel hatvan induló közül igen kevesen maradtak nyeregben a meredek buckákkal (ott, akkor hegyeknek tűnő meredélyekkel) tarkított, félkerékig érő homokban. De ne fussunk ennyire előre!

Ha kicsit visszatekerjük az idő kerekét, jól látható, hogy volt bőven előzménye a IV. Vad Kunságnak. A Kecskeméti Első Sor és a Veloroom Kerékpárbolt szervezésében megvalósuló elnevezésű tájékozódási terepkerékpáros túra első felvonására még 2016 februárjában került sor, és ugyanezen az útvonalon futott a II. Vad Kunság is. De az egyezés nem jelentette azt, hogy erre a megmérettetésre igazán fel lehet készülni. Ugyanis még az indulás reggelén sem lehet tudni, hogy a Kiskunság vadregényes tájain kanyargó úttalan utak, sivatag, homokdűnék, homok, buckák, homokbuckák, ősgyep, ősborókás, homok, homok, kiszáradt tómeder, homok, ősgyep, homok épp melyik arcát mutatja. Porzó szárazság és feneketlen mélység? Sárdagonya és nyomvályúba ragadó kerekek? Vagy jég? Vagy hó? Vagy havas jég, vagy jeges hó?

És mindez bebizonyosodott a harmadik eseményen is, amikor Sáfár Tamás gondolt egyet, és egy csavarral a kecskeméti indulás - ballószögi érkezés vonalat felborítva Kerekegyházára tette át a sportközpontot (rajt és cél a sportpályán). Szóval 2017-ben a verseny előtti éjszaka leesett a hó, és nem csak az új útvonallal, de a mély homokot beborító friss hóval is meg kellett küzdeni a mindenre elszánt bringásoknak. És lenyomták, és kicsit belehaltak, de amikor a célban megpihenve újra levegőhöz jutottak, már vigyorogtak is, és alig várták, hogy jöjjön a következő menet.

A budapesti srácok azt mondták, jövőre is visszatérnek!

És el is érkezett! A verseny napja vasárnap volt, és jó szokás szerint a szombat nem ígért semmi jót. Mínuszok röpködtek a csontig hatoló, süvítő szélben, előre vetítve, mi vár a pusztában tekerő társaságra, ha mindez így marad. De úgy tűnik, ez senkit nem zavart, sőt, a kaland még inkább ösztönzővé vált!

Jöttek is szép számmal a kereki sportpályára, az ország számos pontjáról. Montik, fat bike-ok, gravelek és cyclocross gépek sorakoztak a rajtnál. Mindenki vidáman vigyorgott, egészen a polgárőrök által felvezetett lassúrajt végéig. Mert amint a Kunbaracs felé vezető aszfaltút megszűnt, olyan volt, mintha a társaság néhány felessel indította volna a napot. Kacsáztak, dőltek, borultak, miközben a legerősebbek (akik versenyezni jöttek, ugyanis a Winter Kúp zárófutama is ez volt) elhúztak. Gyorsan szétszakadt hát a mezőny, de az első tizenöt kilométernyi tolóhomokon töltött idő senkinek nem szegte kedvét. Ment előre, és kereste az aktuális ellenőrzőpontot. Ezekből volt öt is. Egy pecsételős Kunadacson, és négy szelfizős, elszórva a pusztaságban.

Az eleje - Gáspár Levente videója:

Szuszogó tekerők, homokot sárrá változtató izzadságcseppek, visító gps masinák jelezték, merre jár a közel hatvan kerékpáros az igencsak megvadult Kiskunságban. Volt, amikor ki merre, volt, amikor ki honnan, de azért egy-egy csoportosulás időnként összeért. Hogy aztán a következő elágazásnál, végtelenbe nyúló homokdűnénél újra elveszítsék egymás nyomát.

Jó móka volt, a táj gyönyörű, a hőmérséklet nulla fölött… minden adott a jókedvű csapatáshoz. Az adacsi horgásztó után következett az a pillanat, amikor az aszfaltra érve mindenki felsóhajtott, hogy a fele is megvan, a sivatag is le van küzdve, innen már csak fogy. Aha, csak a táv mellett az erő is! Így aztán, amikor a rettentő rövid ideig tartó aszfaltozás után le kellett térni az útról a piros turista útvonalra, és a kerék újra megbicsaklott a bokáig érő homokban, aztán újra, meg még egy párszor, és sikítottak a combok és lüktetett a halánték, akkor azért beugrott, hogy vannak ám itten jó dolgok is, kérem szépen! Hát legalább nem volt defektem! Aha, eddig!

A vége - Gáspár Levente videója:

De az agy nem akarja elhinni, tapos a láb, lapul a gumi, de nincs itt a vége, van még benne, de nincs. Megáll, rápumpál, az egész addig tart, míg egy dűlőúton be nem keveredik négy acsarkodó kutya közé. Ember felnin ilyen gyorsan (és hangosan) nem tekert. Aztán megáll, szuszog, csak kicseréli azt a belsőt. Gyorsan megtalálja az akáctövist, belső ki, belső be, pumpa, tovább. Ha ellenőrizte volna, hogy jól csinálta-e, nem kellene újra megállni, hogy leeressze, visszatuszakolja a belsőt, újrapumpa, úrjatovább.

Örül, amikor lehagy néhányat azok közül, akik közben elmentek mellette (hozzá kell tenni, mindegyikük segítőkész volt, köszönet érte), és lelki szemeivel látja, ahogy a többiek a jó melegben tömik a sajtos-tejfölös tésztapartit, és még inkább erőre kap, hogy mielőbb csatlakozhasson hozzájuk. És odalép, és érzi, hogy jót tett a téli alapozás, mert közel sem olyan fáradtság ez, mint tavaly, és meg sem közelíti az első két Vad Kunságon elszenvedett nagyhalált, de azért még kapkodja a levegőt az oklevél átvételekor, reszpektel azoknak, akik nála jóval gyorsabban teljesítették az 55 kilométeres penzumot, és gratulál a folyamatosan érkezőknek. Mert jöttek még szép számmal (összesen két induló nem teljesítette a távot), és idő kellett, mire ők is mosolyogtak, de amikor már mindenkinek helyreállt a pulzusa, egyértelmű volt a téma: jövőre is találkozunk!

Persze addig is lesz bringás esemény bőséggel! Ilyen a május 11-én megrendezendő V. Szép Kihívás, mely már aszfalton zajlik, és több mint kétszáz kilométeres távval várja a kerékpárosokat.

Fotók: Minkó Zsolt

 

Élő adás