2018. Július 21. Szombat  Dániel

19°C / 30°C

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Kerékpár: Gohér Mihály megnyerte a Diákolimpiát, ezüstöt és bronzot hozott a Piroska Szörp Kecskeméti ES

A kecskeméti kerékpárosok nem unatkoztak ezen a hétvégén, olyan sok rendezvény várta őket. Teljes üzemmódban voltak a hétvégén Piroska Szörp Kecskeméti ES bringásai, akik szombaton a Diákolimpián, vasárnap pedig a Balla Viktor Emlékversenyen álltak a rajtvonalhoz, a többiek pedig a BringAutin taposták a pedált.

A lelkes kerékpárosok alig várták, hogy elérkezzen a tavasz, és végre nyeregbe pattanhassanak. Szerencséjükre nem magányosan kellett szelniük a kilométereket, ugyanis két nap alatt három rendezvény várta őket. Szombaton a lelkesek pattanhattak nyeregbe, hogy a IV. BringAuti jótékonysági kerékpáros teljesítménytúrán vegyenek részt, egy jó ügy mellé állva. Ugyanezen a verőfényes napon Debrecen-Bocskaikert várta az utánpótlás kerékpárversenyzőket, ahol az országúti kerékpár Diákolimpia döntőjét rendezték.

A Piroska Szörp Kecskeméti ES négy kerékpárosa (Gohér Mihály, Csorba Bence, Szép Levente, Kádár-Németh Kristóf), akiket most iskolájuk delegált a versenyre, kitettek magukért. Az időfutamot Gohér Mihály nyerte, a mezőnyversenyen 3. lett az igazolt kategóriában. A nem igazolt kategóriában, pedig a búvárúszásban nemzetközi színvonalon versenyző, Kádár- Németh Kristóf állhatott kétszer is a dobogón!

A fiataloknak nem sok ideje volt pihenni, ugyanis vasárnap csatlakoztak társaikhoz, hogy Debrecen-Nagyhegyesen is megméressék magukat, az V. Balla Viktor Emlékversenyen. Szép Levente kisebb sérülés miatt ugyan végül nem állt rajthoz, de Misi, Bence és Kristóf is ott volt az U19-es csapatban, hogy lenyomjanak 125 kilométert az ország legkeményebb mezőnyében.

Debrecen-Nagyhegyesen már szép számban gyűltek össze a kecskeméti bringások. A Piroska Szörp Kecskeméti ES kilenc, a VeloMelo+ pedig két versenyzőt indított. Mindannyian kiválóan szerepeltek, két érmet is sikerült elhozni az V. Balla Viktor Emlékversenyről: Csorba Lázár (U15) ezüst-, Gohér Mihály (U19) pedig bronzérmet szerzett. Hajas Tibor, a VeloMelo+ legeredményesebb versenyzőjeként – élete eddigi legjobbjával, 39km/órás átlaggal a 65 kilométeren! – a hatodik helyen robogott be a Master2 kategória népes mezőnyében.

- Jól indult a szezon kerékpárosaink számára, remekül szerepeltek a diákolimpián és a mezőnyversenyen is. Úgy érzem, az alapozás jól sikerült, egyre jobb formába lendülnek a srácok. Gohér Mihálynak sikerült, első éves U19-es versenyzőként, stabilizálni helyét a magyar válogatottban! A következő megmérettetés a Szlovák Kupa lesz, ahova kis csapattal, de nagy lelkesedéssel megyünk – mondta Sáfár Tamás, a Piroska Szörp Kecskeméti ES edzője.

Diákolimpiai eredménynek:

Időfutamok:

 V.A. kat

1.Gohér Mihály (Kiskőrösi Petőfi S. Evangélikus Gimnázium)

9. Csorba Bence (Piarista Gimnázium Kecskemét)

VI.A kat.

9.Szép Levente (Pannonhalmi Bencés Gimnázium)

VI.B. kat

2. Kádár-Németh Kristóf (Kecskeméti Gróf Károlyi S. Szakgimnázium)

Mezőnyversenyek:

V.A. kat

3. Gohér Mihály (Kiskőrösi Petőfi S. Evangélikus Gimnázium)

13. Csorba Bence (Piarista Gimnázium Kecskemét)

VI.A kat.

7. Szép Levente (Pannonhalmi Bencés Gimnázium)

VI.B. kat

2. Kádár-Németh Kristóf (Kecskeméti Gróf Károlyi S. Szakgimnázium)

 

V. Balla Viktor Emlékverseny

U15.

2.Csorba Lázár (Piroska Szörp Kecskeméti ES)

U17

11. Csenki Csongor (Piroska Szörp Kecskeméti ES)

U19

3. Gohér Mihály (Piroska Szörp Kecskeméti ES)

13. Csorba Bence (Piroska Szörp Kecskeméti ES)

16. Igaz Bátor (Piroska Szörp Kecskeméti ES)

 

Master 2.

6.Hajas Tibor (Velomelo+ Kecskemét)

18. Szekeres Péter (Piroska Szörp Kecskeméti ES)

20. Csenki Csaba (Velomelo+ Kecskemét)

 

Amatőr FFI

10. Kádár-Németh Kristóf (Piroska Szörp Kecskeméti ES)

25. Juhos Gergely (Piroska Szörp Kecskeméti ES)

 

Elit

15. Majzik Achilles (Piroska Szörp Kecskeméti ES)

HIRDETES_CIKK_KOZEPERE_BESZURVA

Kecskemét percről percre

Élő adás