2022. Szeptember 24. Szombat  Gellért

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Felkészülési mérkőzést játszott a Kecskeméti NKSE

Felkészülési mérkőzésen szenvedett vereséget a szigetszentmiklósi csapattól a Kecskeméti NKSE. Mutatjuk az edzői értékelést. 

Dr. Paic Róbert értékelte a Szigetszentmiklós elleni meccset: |

- Felemásra sikerült a mai mérkőzés. Az első félidőben (17-11) jóformán nem ismertem a lányokra; abban a periódusban se fejben, se lélekben nem voltunk a pályán. Támadásban és védekezésben sem köszönt vissza, amit előzetesen megbeszéltünk. Nem gondolom, hogy a nagy terhelés miatt volt ez, hiszen az ellenfelünk is edzőtáborozik, ott is “nehezek a lábak”, inkább a koncentrációnk hiányzott. Fontos tanulsága a meccsnek, hogy senkit nem becsülhetünk le; bárhonnan érkezik az ellenfél, bármelyik osztályból, nekünk a saját játékunkat kell játszanunk. Nyilván nem jött jól, hogy néhány játékosunk kisebb sérülés miatt nem utazott ma velünk, de hiányuk nem szabad, hogy ennyire érezhető legyen. A második játékrészben aztán összekaptuk magunkat, és pillanatok alatt egy 8-2-es rohammal zárkóztunk fel a Szigetszentmiklósra, akkor láttam, hogy szívvel-lélekkel hajtanak a lányok, azonban ez az utolsó tíz percre eltűnt, így kétgólos vereség lett a vége. Jókor jött a pofon, így nem hisszük el, hogy nekünk bármelyik meccs könnyű lesz ebben az évben. A felkészülési időszak közepén vagyunk, van időnk a hibákat korrigálni, és újult erővel készülünk a jövő heti edzőmérkőzésekre.

forrás: Kecskeméti NKSE/facebook

Élő adás