2021. Április 12. Hétfő  Gyula

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Megbosszulta magát a sok eladott labda

Szerdán a Zalakerámia ZTE KK vendégeként folytatta a play-out szakaszt a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A hazaiak mindent bevetettek a győzelem érdekében, és sikerült is nekik növelni sikereik számát, ezzel nagy lépést tettek a bennmaradás felé. 

Élesebben kezdtek a hazaiak, és két triplával 6-0-ás vezetésre tettek szert. Derasimovic büntetőzhetett, és sikerült mindkétszer betalálnia, ezzel megszerezve csapatának az első egységeket, 6-2. 11-2-nél már kénytelen volt időt kérni Váradi Kornél vezetőedző, és Thomas révén megindult a zárkózás, 12-5. Eztán viszont egy 6-0-ás rohanással 18-5-re léptek meg a zalaiak a negyed derekán. Dramicanin két hármassal hozta feljebb a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétet, majd a palánk alól is eredményes volt, 20-13. A felvonás hajrájában is ő tudott reagálni a ZTE pontjaira, s végül 27-17-tel zárult az első tíz perc.

Mindkét oldalon egy-egy trojkával folytatódott a küzdelem, majd Wittmann vihette egyedül végig, 30-22. Pár perc leforgása alatt ismét tíz pont fölé tornázta a különbséget a ZTE KK, Duren hármasa pedig kecskeméti időkérést eredményezett, 39-24. A lehetőségek megvoltak, ám távolról nem tudott betalálni a KTE, büntetőkből már jobban ment, a differencia viszont továbbra is tíz felett maradt, 41-28. A félidőhöz közeledve még igyekezett faragni a hátrányból a Kecskemét, de mindig jött válasz, így 50-37-tel mehettek pihenőre a felek.

7-0-ás rohanással kezdtek a hazaiak, Váradi Kornél pedig azonnal magához rendelte tanítványait, hogy rendezzék a sorokat, 57-37. Kucsera kettő plusz egyes akciója után sikerült megszerezni a negyed első kecskeméti pontjait (57-40), majd Wittmann a sarokból állt bele kiválóan, 58-43. Duren vezényletével aztán újra húszra növelte előnyét a Zete (67-47), és még rá is tudtak tenni egy lapáttal a dudaszóig, 73-51.

Két gyors kettessel demonstrálták a hazaiak, hogy van még erejük a záró etapra is, 77-51-nél kecskeméti időkérés következett. Nagy erőket mozgósítottak a KTE játékosai, hogy szorosabbá tegyék az összecsapást, ám állandósult a differencia, öt perccel a vége előtt 83-57 állt a kijelzőn. A hajrában Váradi Kornél a fiataloknak szavazott bizalmat, akik tisztességgel helytálltak. A vége 96-66.

Váradi Kornél vezetőedző értékelése: Gratulálok a Zalaegerszegnek a győzelemhez. Jó ritmusban kezdtek, sok könnyű gólt is hagytunk nekik, ami a szokatlanul sok eladott labdának volt betudható. Elindultunk egy koncepció irányába, kiütköztek olyan szituációk, amelyekből látszott, hogy mik azok a dolgok, amik még nem működnek. Szombaton igyekszünk javítani a Kaposvár ellen hazai pályán.


Zalakerámia ZTE KK – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 96-66 (27-17, 23-20, 23-14, 23-15)
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, Play-out 10. forduló
2021. április 7., szerda 18:00
Zalaegerszegi Városi sportcsarnok
Játékvezetők, MKOSZ ellenőr: dr. Mészáros Balázs, Kovács Nimród János, Lengyel Ádám József (Faidt Mihály)

ZTE: Duren 29/9, Donaldson 22/15, Polster 5/3, Vuko 9, Szabó 20/6. Cserék: Völgyi -, Csuti -, Szalay 3/3, Simó -, Antóni 2, Bonifert 6/3.
Vezetőedző: Heinrich Róbert

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Wittmann 7/3, Thomas 16, Derasimovic 4, Kucsera 3, Horti 10. Cserék: Lukács 2, Körmendi -, Cserkó -, Jaramaz 8/6, Dramicanin 14/6, Fazekas 2.
Vezetőedző: Váradi Kornél


Fullcourt: http://netcasting.webpont.com/?hun_plo_8

Szerző: Komáromy András

Élő adás