2019. Március 24.   Gábor

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

A hírös várost nem kosarazta ki - Interjú Wittmann Krisztiánnal

2009 és 2014 között Wittmann öt szezont töltött Kecskeméten,  2017 nyarán visszatért a hirös városba, természetesen csapatkapitányként. A keret fiatal játékosai számára egyfajta példakép, akitől lehet tanulni, akitől érdemes ellesni szakmai fogásokat.

2009 és 2014 között Wittmann öt szezont töltött Kecskeméten, majd Szolnokra igazolt, ahol magyar bajnok és kupagyőztes lett, emellett pedig rengeteg nemzetközi tapasztalattal gazdagodott. 2017 nyarán visszatért Kecskemétre, természetesen csapatkapitányként. A keret fiatal játékosai számára egyfajta példakép, akitől lehet tanulni, akitől érdemes ellesni szakmai fogásokat. A 32 esztendős hátvéd példaértékű munkát végez, vezérszerepet vállal a csapat erőn felüli teljesítményében.

– Múlt héten egy igen szoros mérkőzésen maradtatok alul a Szolnok ellen. Hogy értékeled a mérkőzést?
– Mondhatom is, hogy egy szokásos, szoros hazai mérkőzés volt. Úgy gondolom, hogy nem játszottunk annyira jól, ezt kompenzáltuk azzal, hogy jól küzdöttünk szinte végig a meccs folyamán, az elején még vezettünk tíz ponttal, azt ugye nem sikerült megtartani, utána a Szolnok is vezetett majdnem tíz ponttal, de sikerült visszajönni a mérkőzésbe, a végén most nem volt szerencsénk, az előző meccseken a végén volt olyan hazai pályán hogy a végjátékban nyertünk egy ponttal, most kikaptunk egyel. Sajnos ez most így alakult, de összességében nem lehetünk csalódottak, hogy egy Szolnok ellen itthon, csak egy ponttal kaptunk ki.

Mesélj a gyermekkorodról!
– Nagyon jó és aktív gyermekkorom volt, ugyanis egy sportcsaládból származom. Apukám focizott, anyukám kosarazott. Székesfehérváron születtem és ott nőttem fel, oda jártam iskolába is. 19-20 évesen kerültem el Pécsre. Nagyon sokat voltam a nagyszüleimnél nyaranta.

Édesapád középpályás volt a Videotonban, hogy-hogy mégis a kosárlabda mellett kötöttél ki?
– Először én is focizni mentem, mint majdnem minden fiú. Az első pár edzésen nem sokat találkoztam a labdával, csak futkároztunk körben a focipálya körül, úgyhogy az első benyomás nem volt annyira jó. Utána próbáltam ki a kosárlabdát, ott meg mindenkinek volt labdája, volt sok palánk abban az iskolában ahol elkezdtem játszani, úgyhogy ez jobban megtetszett az elején, aztán ott ragadtam.

Édesapád mit szólt ehhez?
– Nem befolyásoltak sosem, nem nyomtak egyik irányba sem, hogy ezt vagy azt válasszam. Rám bízták a döntést, úgyhogy szerintem utólag örülnek neki, hogy ezt választottam.

A feleséged is kosarazott, hogy találkoztatok?
– Így van, ő is kosarazott régebben. Ez egy nagyon érdekes történet. Mielőtt eligazoltam volna Szolnokra azelőtt is itt játszottam Kecskeméten öt évet. Akkor volt egy év, hogy a másodosztályban játszottunk. Abban az évben a Baja is másodosztályú csapat volt. Elmentünk Bajára meccsre, a lelátón kiszúrtuk egymást. Különböző portálokon meg is találtuk egymást, találkozgattunk és így lett szerelem és később házasság és gyerekek.

A sport irányába fogod terelni a gyermekeid?
– Nagyon szeretném, hogy sportoljanak, ha nem is profi szinten, de a sport az nagyon fontos az ember életében. Nem hiszem, hogy bármelyik irányba befolyásolnám őket, hogy melyik sportot válasszák, azt mindenképpen szeretném, hogy mozogjanak és sportoljanak, aztán az majd elválik, hogy mennyire lesznek ügyesek vagy kitartóak és esetleg lehet-e belőlük profi vagy nem, de nagyon befolyásolni semelyik irányban nem szeretném őket.

Nagyon megváltozott az életed, a napi rutinod, mióta megszülettek a gyerekeid?
– A napi rutin az mindenképpen, azért azt mindenki, akinek gyereke van tudja, hogy más világ következik, de úgy gondolom, hogy ez a normális, és ez sokkal jobb, mint ami előtte volt. Nyilván amikor nem volt gyerek és egyedül van az ember azt is nagyon lehet élvezni, de összességében, ha belegondol valaki ezt jobban lehet szeretni. Abszolút átalakult az életem, de már megszoktam és szeretem.

Hogy telik egy napod?
– Ha szerencsénk van, akkor hétig sikerül aludni, elvisszük  Zorkát, a nagyobbik gyerekemet a bölcsödébe. Utána,  ha van még idő haza szoktam menni, segíteni a feleségemnek, ha van még valami fontos dolog azt elintézzük. Utána délelőtt van egy edzés, majd elmegyünk ebédelni. Most építkeztünk, úgyhogy még ha a ház körül vannak, elintézzük.  Háromra megyek bölcsibe Zorkáért. Vagy fél négy vagy négykor van edzés, utána megyek haza. Ha kedd vagy szerda van, akkor tartok egy edzést az Akadémián. Van egy Kadet B csapat, nekik én tartom az edzést, utána megyek csak haza. Ha még fent vannak a gyerekek, segítek a lefektetésben és a fürdetésben. Ha nem, akkor csak várjuk, hogy jöjjön a következő nap.

Hogy-hogy Kecskeméten építkeztek nem mondjuk Baján vagy Csóron?
- Ez a hetedik évem itt Kecskeméten, nagyon megszerettem ezt a várost, és amikor ide jöttünk Pécsről, akkor nagyon jó benyomásom volt az emberekről és a városról is. Megszerettük Esztivel és azért is döntöttünk az itteni letelepedés mellett, mert tényleg szeretünk itt lenni.

A válogatott egyik alapembere voltál. Milyen volt, hogy beválogattak a nemzeti keretbe?
– Amikor beválasztottak az már nagyon régen volt, több mint tíz éve. Nyílván óriási megtiszteltetés. 20-21 éves voltam. Egy sportolónak az a csúcs, ha képviselheti a hazáját a válogatottban, úgyhogy nagyon örültem és büszke voltam. Arra egyáltalán nem gondoltam, hogy ennyiszer leszek válogatott, de nagyon örülök neki, hogy ez megadatott nekem, annak meg pláne, hogy amikor kijutottunk az EB-re ott volt mindenki a családból, köztük a kislányom is. Annak külön örülök, hogy láthatott, még ha nem is emlékszik majd rá, de el tudjuk majd neki mesélni.

Stojan Ivkoviccsal nem csak a válogatottnál, de Szolnokon, Kecskeméten és Pécsen is együtt dolgoztál.
– Én úgy is találkoztam vele, hogy még játszott a pályán, játszottam is ellene. Én nem tudok róla rosszat mondani. Nagyon sokat segített nekem és sokat köszönhetek neki mind a kosárlabdában, mind azon kívül. Nagyon megosztó személyiség, vannak olyanok is, akik nem annyira kedvelik őt, de azt gondolom, hogy aki tényleg ismeri és dolgozott vele, - és én aztán tényleg sokat dolgoztam vele - én úgy gondolom abszolút nem tudnak azok rosszat mondani. Mi a mai napig jó kapcsolatot ápolunk, és én biztos vagyok benne, hogy ez így lesz a folytatásban is.

Meddig tervezel kosarazni és mit tervezel a kosárlabda után?
– Az biztos, hogy ameddig egészséges vagyok, addig mindenképpen szeretnék játszani, viszont 40 évesen nem biztos, hogy ideális és egészséges, ha játszik az ember. Szerintem reálisan még kettő-négy év. Attól függ, hogy mennyire bírom és mennyire megy a gyerekek és a normál élet mellett, addig még szeretnék játszani, illetve amíg érzem magamban, hogy minden edzésen, futóiskolánál, illetve a bemelegítésnél első szeretnék lenni, amíg ez a versenyszellem és ez az érzés megvan bennem, addig szeretnék játszani. Még kimondott, konkrét terv, hogy mi lesz a kosárlabda után, olyan nincs, de nehéz is megmondani négy-öt évre előre, hogy biztos, hogy az lesz a jövőben. Ugye itt van Kecskeméten a Kosárlabda Akadémia, ahol most is edzősködöm, ez abszolút egy opció lehet, de másban is gondolkodom még, úgyhogy egy teljesen 100%-os kiforrott dolog még nincs.

Mi a legjobb meccs emléked?
– Kimondottan egy meccset nehéz lenne kiemelni a sok közül, de a válogatottal, ahogy kijutottunk az EB-re az a hat meccs, hogy veretlenül sikerült kijutni, illetve az EB-n az összes meccs, nyilván az hatalmas élmény. Nyilván azok, amikor megnyertük a bajnokságot, vagy a kupát azokra jobban emlékszik az ember, de összességében, ha ki kell valamit emelni az a válogatottal az Európa bajnokság és az arra való kijutás.

Milyen más sportágak érdekelnek?
– Megszoktam nézni a focit és a teniszt is, ezeket nagyon szeretem. Majdnem minden sportágat megnézek, nem csak a labdajátékokat, hanem mást is, úgyhogy szeretem a sportokat, illetve nagyon szeretek horgászni a szabadidőmben, ami mostanában nem sok van, de minden évben egyszer-kétszer kijutok.

Van olyan csapat akinek szurkolsz?
– Igen, a Manchester United. Ezt nagyon sokan tudják rólam, hogy nekik szurkolok. Még 1999-ben, amikor megnyerték a bajnokok ligáját, már abban a szezonban is nekik szurkoltam és előtte is. Apukám nekik rúgott gólt az UEFA kupában, de ez egyáltalán nem befolyásoló tényező, hanem csak egy különös véletlen, úgyhogy már elég régóta nekik szurkolok.

Van valami bevett szokásod meccs előtt?
– Nem mondanám, hogy mindig úgy csinálom, de általában a bal lábamat ragasztom először, majd a jobbat, utána a balra húzom fel a cipőt. Nem mindig, de ez sem úgy, hogy szánt szándékkal, hanem mindig csak úgy jön ki a lépés. Ilyen, hogy köröket futok, vagy ugrálok meccs előtt, ilyen nincs. A bemelegítésnél szokott úgy lenni, hogy három ziccert dobok először, utána egy tempót, utána egy másikat, majd egy hármast, de ez is inkább ilyen kialakult dolog, nem babonából csinálom, hogy ha nem teszem meg,  akkor utána valami tragédia lesz.

Hova szeretnél elutazni?
– Nagyon szeretem a meleg helyeket és a vízparti helyeket. Kimondott kedvencem nincs, Sokszor voltunk Olaszországban a feleségemmel is meg előtte a barátokkal.

Milyen zenét szeretsz?
– Nagyon szívesen meghallgatok minden zenét, amilyen kedvem van épp. Pop, rock magyar könnyűzene, minden.

Milyen filmeket nézel?
– Általában vígjátékokat szoktam nézni és nyilván szeretem az akció filmeket. Amit egyáltalán nem nézek, az a horror film, azon félek, úgyhogy azokat nem nézem.

Gondolom mostanában mesét is kell nézned.
– Igen, mesét is. Azt előtte is szerettem, de mostanában egyre jobban képben vagyok a mai mesékkel is. A Tom és Jerry-t nagyon szerettem régen, de az most már kicsit el van feledve.

Hol képzeled el magad tíz év múlva?
– Remélem, hogy itt Kecskeméten, ahol most építkeztünk azzal abszolút meg vagyok elégedve, tehát ha tíz év múlva még ott leszünk, akkor nagyon boldog leszek, illetve csak azt szeretném, hogy egészséges legyen mindenki a családból, a gyerekek szépen felnőjenek. Azt szeretném, hogy nyugodt, rendezett körülmények között éljünk a családommal.

Mit vársz a holnapi Falco elleni meccstől?
– Szombathelyen mindig nagyon nehéz nyerni, ez most sem lesz másképp. Kicsit másként játszanak, mint mi tavaly. Pár meghatározó játékosuk elment, de szerintem most is, mint mindig, hazai pályán nagyon erősek lesznek. Már néztünk róluk videót és készülünk, hogy mit szeretnénk ellenük csinálni. Ha tényleg ezt sikerül megvalósítani, amiket edzésen gyakorolunk, és azt csináljuk majd meccsen is, akkor abszolút lesz esélyünk ott is a győzelemre, úgyhogy én bizakodó vagyok.

Élő adás