2020. Szeptember 22. Kedd  Móric

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Ivkovic Stojan: a mesteredzői díjjal a kosárlabda-válogatott eredményeit ismerték el (videóval)

A Mesteredzői Kollégium javaslata alapján Ivkovic Stojan, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U18-as csapatának edzője Mesteredzői-díjat kapott. Az edzői szakma egyik legnagyobb hazai kitüntetését a Testnevelési Egyetemen szeptember 25-én, az Edzők Napjának keretében adják át. Ivkovic Stojan az első, aki nem magyar nemzetiségűként kapta meg az 1952 óta évente odaítélt díjat. A horvát származású, de már magyar állampolgár Ivkovic 1992-ben igazolt a Szolnok csapatához.

Hogyan érintette a magas szakmai elismerés?

Nagy meglepetés volt számomra, hogy megkaptam ezt a díjat, nagyon örülök neki. Tudom, ez az elismerés nem csak nekem szól; elsősorban a magyar kosárlabda-válogatottnak, a magyar kosárlabdának szól. A döntést minden bizonnyal befolyásolta az, hogy a magyar férfi kosárlabda-válogatott nagyon jól szerepel az utóbbi 5-6 évben. Lehet azt mondani, hogy közönségkedvenc lett a csapat.

Kecskemétre 10 éve érkezett családjával, azóta kitart a város mellett. Felesége, Ivkovicné Béres Tímea kosárlabda-akadémiát alapított, Ön részt vállal az akadémia munkájában. Mi az, ami vonzó városunkban?

Nekem nagyon fontos a kecskeméti kosárlabda jelene és jövője. Tíz éve itt vagyok Kecskeméten a családommal, de ma már bennszülöttnek érezzük magunkat. A város azért vonzó számunkra, mert kiszámítható minden, a városvezetés kiemelten támogatja az utánpótlássportot, van elképzelés a város jövőjéről. A kecskeméti kosárlabda is stabil alapokon áll, kevés klub van, amelyik ilyen jól működik, annak ellenére, hogy nincsenek kimagasló eredmények. Maximálisan támogatom azt, hogy a fiatalok sportolását kiemelten támogassa város, a profi sportnak pedig meg kell találni a támogatóit. A sikeresebb szereplésnek anyagi korlátai vannak, de a csapat a lehetőségeken belül 120 százalékkal teljesít évről évre.

Részt vállaltál a kezdetektől a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia működésében, eddig mint a külkapcsolatokért felelős szakember, mostantól pedig az U18-as csapat edzőjeként. Miért vállalta el a fiatalok irányítását?

Nem titok, hogy eddig is segítettem az Akadémia munkáját, most beálltam a legkritikusabb korosztály, a 18 évesek edzésnek az irányításába, mert szeretnék szembesülni azzal, hogy miért áll meg a fejlődés, holott már legtöbbjüknek az NB I-ben kellene játszani, aki erre a szintre eljut. A kosárlabda NB I B csoportjában és az A csoportban is bajnokcsapat és kupagyőztes csapat edzője voltam, most azonban megnézem, hogy az utánpótláscsapat játékosaival mit lehet elérni, milyen irányba kell vinni őket, hogy jobb eredményeket érjenek el. Biztosan lesznek nehéz pillanataim, biztosan nem azonnal jönnek az eredmények és biztosan lehet, hogy nem lesz olyan gyors, mint gondoltam. De ha a játékosak fejlődni fognak egy év alatt annyit, amennyit én szeretnék elérni velük, akkor sikeres lesz a ténykedésem. Az én alapfilozófiám szerint egy 18 éves játékosnak majdnem kész játékosnak kell lennie.

2007-ben egy évig, majd 8 éve folyamatosan ön a szövetségi kapitány. Egy újabb megmérettetés előtt áll a válogatott, ismét komoly sanszunk van, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra.

Reményeim szerint sikerülni fog, nagyon együtt van a csapat és a vezetés. Mondhatom azt, hogy 6 éve zsinórban a 16 legjobb csapat között vagyunk Európában. Akik bírálnak, azt állítják, hogy azért jutottunk ki, mert 24-es lett az EB. Előttem is volt 24 csapatos EB, de két elődömnek sem sikerült kijuttatni a válogatottat az EB-re. Mi először úgy jutottunk ki, mint csoportgyőztesek, minden mérkőzést megnyertünk, tehát ha 12 csapatos lett volna, akkor is kijutottunk volna. Most is az a célunk, hogy ne a harmadik helyen, hanem első vagy második helyen vívjuk ki a csoportunkban a továbbjutást. Eddig az EB-voltunk a 16-ban, majd a világbajnoki selejtezőben is bejutottunk Európa legjobb 16 csapata közé.

A kosárlabda-válogatottba meghívott játékosok kivétel nélkül büszkék arra, hogy Önnel dolgozhatnak és arra, hogy válogatottak lehetnek. Hogyan sikerült ezt elérni?

A válogatottnak van egy saját stílusa, van egy saját értékrendszere. Természetesen lehet, hogy ez nem tetszik mindenkinek, a nagy többség azonban azonosul velünk. Nem a ficsúrók, a magukat mások elé helyező sportemberek alkotják a válogatottat, hanem azok, akik elfogadják a hierarchiát, a rendet és a fegyelmet és hajlandók áldozatot hozni a válogatottért, hazájukért.

Garaczi János

Élő adás