2019. Április 19. Péntek  Emma

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Nagy csatára késztette a Szolnokot a KTE- Duna Aszfalt

 Szombat este a férfi kosárlabda NBI 24. fordulójában a KTE-Duna Aszfalt a Szolnoki Olaj KK otthonában lépett pályára. Bár a papírforma érvényesült a tabella első helyezettje ellen, közel járt a bravúrhoz a Kecskemét.

Csaknem másfél percet kellett várni a mérkőzés első kosarára, Malasevics rögtön öt, míg Milosevic két pontot szerzett, 7-0 állt az eredményjelzőn. Karahodzsics nevéhez fűződött az első KTE- találat, nem hibázott távolról a center (7-3). Jobban kezdte a találkozót a Szolnoki Olaj KK, 13-6-nál azonban Wittmann adott lendületet a társainak egy duplával és egy triplával, Dimics egy büntetőt, míg Karahodzsics egy közelit értékesített, ez utóbbi pedig az egyenlítést jelentette (14-14). Újra megléptek a hazaiak (19-14), ám egy 7-0-s periódust követően először vezetett a KTE-Duna Aszfalt (19-21), az első negyed 22-23-mal ért véget.

Andric pillanatai következtek, hat pontot szerzett gyors egymásutánban a horvát játékos, Dramicsanin egy távolival nyugtatta a kedélyeket (28-26). Bár leginkább a Szolnoknál volt az előny, magabiztos vezetésre nem tudtak szert tenni Vojvodáék. Wittmann sérült meg egy ütközés után, s bevonult az öltözőbe, komoly baja azonban nem történt, hiszen negyed végén újra játékra jelentkezett. Férfias küzdelem zajlott a pályán, a félidő utolsó percei inkább az Olajé voltak, 44-38 állt a táblán a nagyszünetben.

 Green triplájával folytatódott a meccs, Tóth Ádám két büntetővel felelt (46-41). Wittmann volt eredményes, majd Dramincsain szerzett három pontot, a KTE-Duna Aszfalt megint utolérte ellenfelét (46-46). 6-0-s periódust produkált a Szolnok, Wittmann jókor maradt higgadt távolról (52-49). 58-51-re lépett meg a Szolnok, amikor Forray Gábor időt kért, Dimics egyből egy 2+1-es akcióval jelentkezett (58-54). Malasevics kosarára Karahodzsics felelt (60-56), nem sokkal később Andric értékesített két büntetőt, a negyedet pedig Vojvoda ziccere zárta (64-56).

 Kiválóan kezdte a KTE-Duna Aszfalt a záró felvonást, Dramincsanin hármasát Greené követte, Wittmann faulttal együtt bedobott kosara után a büntetőt is a helyére küldte, hazai részről csupán egy Vojvoda kettes érkezett ez idő alatt (66-65). Tóth talált be, majd Milosevic és Malasevics is, Molnár Márton azonban jelezte, bizony még nincs vége a találkozónak (72-68). Andric dobott egy büntetőt, majd Green hozta fel három pontra a KTE-t (73-70). Milosevic büntetőit Malasevics hármasa követte (78-70), majd Djeraszimovics fejezett be hiba nélkül két akciót (78-74). Közelebb is zárkózhatott volna a KTE-Duna Aszfalt, ez viszont nem történt meg, Milosevic állította be a 80-74-es végeredményt.

Forray Gábor: - Gratulálok a Szolnoknak, megérdemelten nyert. Jár a gratuláció a saját csapatomnak is, hiszen amit elterveztünk, azt többé-kevésbé megvalósítottuk, hiba nélkül nem lehet kosárlabdázni. Gratulálok mindkét szurkolótábornak, a nézők sportszerűen biztatták övéiket, időnként elég jó atmoszféra volt a csarnokban. Nem vagyok boldog, mert benne volt a meccsben a győzelem, ám a kritikus pillanatokban elkövettünk néhány hibát. Ha ilyen teljesítményt nyújtottunk volna az elmúlt két mérkőzésen, akkor most nem lenne miről beszélnünk, de ilyen a sport. Örülök neki, hogy látom a csapaton a pozitív előrelépést, a hullámvölgyből, amelyben voltunk, kezdünk szépen kijönni. Volt karakterünk és tartásunk, bár az Olaj irányította a mérkőzést, s próbált egy nagyobb előnyt kialakítani, de mindig vissza tudtunk jönni, nyílttá tudtuk tenni a találkozót. A végjátékban a Szolnok rutinja és a támadólepattanók döntöttek. Kivédtünk néhány akciót, de ellenfelünk dominált a palánk alatt és kihasználta magasságbeli és fizikai fölényét. Megérdemelten nyert a Szolnok, további sok sikert kívánok neki. Remélem, túl lesznek a problémákon és mire a lényegi részek kezdődnek számukra, addigra az egész csapat készen áll.

Szolnoki Olaj KK – KTE-Duna Aszfalt 80-74 (22-23, 22-15, 20-18, 16-18)

Szolnok: Rowsey 6/6, Vojvoda 21/3, Malesevics 14/3, N. Milosevics 15, Andric 17. Csere: Tóth Á. 7, Benke -.

KTE: Green 10/6, Wittmann 13/6, Djeraszimovics 6, Dramicsanin 22/18, Karahodzsics 13/3. Csere: Dimics 7, Molnár M. 3, Kucsera -.

 

Kecskemét percről percre

Élő adás