2018. Augusztus 15. Szerda  Mária

16°C / 30°C

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Nyolcadik helyen zárt a KKC

Nyolcadik helyen zárta az amatőr női bajnokságot a Kecskeméti KC, miután 77-59-es vereséget szenvedett a Szigetszentmiklós ellen kedd este, a Bolyai Gimnázium Tornacsarnokában. Tóth Viktor vezetőedzőnek ez volt az utolsó bajnokija a KKC élén. Nyolc év után elhagyja Kecskemétet a vezetőedző.

Szigetszentmiklósi kosárral indult a találkozó másfél perccel a meccs kezdetét követően. Négy perc után vette át a vezetést a Kecskemét. Öt-kettőre módosult az állás. Jól játszottak a lányok, két perccel a negyed vége előtt négy ponttal vezettek, majd kilenc egységre növelték előnyük. Az utolsó másodpercekben szépítettek a vendégek.

Tíz perc játékot követően 20-13 volt az állás. A második  játékrész elején elkezdett zárkózni ellenfelünk a negyed felére egyenlítettek. 24-24-et mutatott az eredményjelző tábla. Ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok. 30-29-es előnnyel mehettünk a félidőre.

A fordulást követően egy tíz-kettes rohammal indított a Szigetszentmiklós. A huszonharmadik percre tíz egység lett a vendégek előnye. Tóth Viktor kénytelen volt időt kérni. Sikerült rendezni a sorokat, elkezdte a felzárkózást a Kecskemét, a 28. percre egy pontra jött fel a csapat. Egy jó hajrával azonban öt pontos előnyben volt ellenfelünk a 30. percben.

A záró etapban futottunk az eredmény után egy perccel a vége előtt húsz pont lett a különbség. Végül 77-59-es vereséget szenvedett a KKC. A Kecskemét így a nyolcadik helyen zárta a bajnokságot. Tóth Viktor vezetőedző elégedetten értékelte az évet.

Ennek a fiatal társaságnak az hogy felső házba 1-9-be kerültünk nagyon nagy dolog. Olyan ellenfelek ellen tudtunk játszani hétről-hétre akik nálunk jóval nagyobb játékerőt képviselnek, rutinosabbak. És így is sikerült helytállnunk és folyamatosan jó meccseket játszanunk, sőt három győzelmet is összeszedtünk ebben a felső bajnokságban.

Nyolc év után elhagyja Tóth Viktor a KKC-t. A 2018/2019-es bajnoki évben Miskolcon folytatja pályafutását. Helyét a jelenlegi másodedző Kónya Levente veszi át. Farkas Petra is távozik a klubtól miután elfogadta a College of Southern Idaho teljes ösztöndíj ajánlatát, így Amerikában folytatja tanulmányait és kosárlabda pályafutását.

Élő adás