2019. November 13. Szerda  Szilvia

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Sajtóebédre invitálta a kecskeméti újságírókat a KTE-Duna Aszfalt

Közeleg a bajnoki rajt, ennek alkalmából csütörtök délután egy kötetlen beszélgetésre invitálta meg a sajtó munkatársait a KTE Kosárlabda Klub Kft. Az eseményen többek között beszámoltak a csapatot érintő változásokról is.

Múlt hét végén befejeződött a felkészülés a KTE-Duna Aszfalt számára, hétvégén pedig megkezdi az NBI A csoportos szezont csapatunk

Sörös Jenő ügyvezető köszöntötte elsőként a megjelenteket, majd a nyáron és kora ősszel történt változásokat ismertette. Kiemelte, hogy fontos a KTE-Duna Aszfalt életében az állandóság: a legnagyobb támogatók továbbra is elkötelezettek a kecskeméti férfi kosárlabda mellett, a költségvetés stabil maradt az előző évekhez hasonlóan.

Többen is távoztak a nyáron a keretből, míg az érkezőknél egyelőre nem teljes a kép. A szombati rajtig azonban már az lehet, ugyanis csütörtökön este száll le Budapesten egy amerikai légiós, akivel nagyon számol a szakmai stáb. A vezetőség egyelőre viszont türelemre int, hiszen az utóbbi évek egyik legnehezebb felkészülési időszaka áll a csapat mögött, így biztos kell még idő, mire összeérik igazán a gárda.

Forray Gábor vezetőedző továbbra is a harcos, agresszív védekezésre épülő kosárlabdát részesíti előnyben, és ennek szellemében választotta ki az érkező játékosokat. Továbbá szeretnék gyorsítani a támadójátékot, ezért is volt fontos, hogy Obinna Oleka kidőlése után több helyen is változtassanak, új próbázók után nézzenek.

Az első hazai bajnoki október 18-án lesz az NBI harmadik fordulójában a tavalyi bajnok Falco KC csapatát fogadjuk 18 órától a Messzi István Sportcsarnokban. A jegy- és bérletárak ebben a szezonban sem változnak.

Élő adás