2019. Július 23. Kedd  Lenke

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Kórusünnepet tartottak a Bolyaiban

Harmadik alkalommal rendezték meg a Bolyai János Gimnáziumban a jótékonysági adománygyűjtéssel egybekötött Kórustalálkozót.

Gyönyörű muzsikától volt hangos csütörtökön délután a Bolyai János Gimnázium aulája, ekkor rendezték meg ugyanis a III. Kórustalálkozót. Hét városi énekkar vett részt a rendezvényen, a fellépőket Závori Erika, a program szervező-házigazdája köszöntötte.

A Scherzo Vegyeskar műsorával kezdődött a koncert, majd fellépett a Kodály Iskola Clarus Gyermekkara, az Antanténusz Gyermekkar, a Csiribiri Kicsinyek Kórusa, a középiskolásokat pedig a Katona József Gimnázium Kórusa illetve a Piarista Gimnázium Vegyeskara képviselte.

A találkozó – az elmúlt évekhez hasonlóan – jótékonysági célokat is szolgált. Ezúttal az Együtt a Kecskeméti Családokért Közhasznú Alapítvány számára gyűjtöttek adományokat. A résztvevőktől és a közönségtől azt kérték, hozzanak magukkal mesekönyveket, játékokat vagy tisztítószereket, hogy ezzel segíthessék a rászoruló kecskeméti családokat.

A kiváló hangulatú rendezvény a Zegenye Együttes táncházával zárult.

Élő adás