2022. Szeptember 24. Szombat  Gellért

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Valóságvesztés az Agórában

Tóth Enikő, hírportálunk munkatársa, olvasóink egyik kedvenc fotósa lett augusztusban a hónap alkotója a Hírös Agórában. A 26 éves grafikus-illusztrátor művei egy lelki utazásra hívják a látogatót. Enci kontrasztos képi világa egyszerre realisztikus és szürreális, ugyanaz a kettősség jellemzi rajzait, mint alkotójukat. Többek között erről is beszélgettünk vele a kiállításmegnyitó előtt, felpörgetett, lámpalázas hangulatban.

– Mikor jöttél rá, hogy leginkább a rajzokkal tudod kifejezni önmagad?

– Kisgyerekként jó rajzosnak tartottak, versenyekre is jártam, többek között linó metszeteimmel. Elég bonyolult volt a gyerekkorom, barátaim se nagyon voltak. Suli után rögtön otthon kellett lennem, hogy tanuljak. Ha befejeztem este akkor olvastam, aztán amit olvastam, megpróbáltam lerajzolni. Egy idő után észrevettem, hogy ez teljesen kikapcsolja az agyamat. Szerettem volna ebben az irányban tovább tanulni, de nálunk ez nem volt opció. A családban lázadásnak számított a művész pálya, egyedül a mamám volt, aki leült velem kézműveskedni. A családi morál szerint, ennek semmi jövője, így fekete bárány lettem otthon. Egy idő után én is elhittem hogy a rajzolásnak semmi értelme, így abba is maradt. Akkor kezdtem újra rajzolni, amikor 18 évesen elkerültem otthonról. A mamámékhoz költöztem Fülöpszállásra, akkor változott meg a személyiségem, akkor nyíltam ki a világra. 

– Aztán a papírról áttértél a digitális illusztrációkra.

– Három éve vettem magamnak az első digitális ceruzát, amivel iPaden rajzolok. Névtelenül csináltam egy Insta fiókot. Idézetekre készültek az első digitális rajzaim, engem is meglepett, hogy egyre többen kezdtek odafigyelni rám, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Már több mint ezren követnek, kiderült, hogy több kedvenc magyar zenészem is. Van, akivel barátivá vált a kapcsolatunk. Lovasi András is megosztotta már egy rajzomat, de Likó Marcival (Vad Fruttik) már személyesen is beszéltünk az alkotásaimról.

A Resti Kornél Zenekar játszott a kiállítás megnyitóján

– Voltak, vannak-e mestereid?

– Autodidakta módon tanultam, így nem voltak tanáraim. Tudat alatt biztosan hatottak rám, de nem tudnám megmondani, kik. Inkább egy-egy dal vagy vers inspirál. Pilinszky illusztrációmból van a legtöbb, emellett a magyar alternatív zenék ihlették sok rajzomat. Többnyire a Vad Fruttik, az Elefánt, a Heaven Street Seven, a Kispál és a borz és a Kiscsillag zenéiből szoktam inspirálódni. Úgy érzem, a fotóművészek művei jobban hatnak rám, mint a grafikusoké. Talán mert sokkal inkább visszaadják a valóságot. 

– Hová sorolnád magad a stílusirányzatokat nézve?

– Nem tudnám konkrétan definiálni. Valószínűleg azért, mert még kialakulóban van a stílusom. Olyan, mintha firkákból születnének meg a rajzaim, olyanok mint amiket régen a suliban csináltunk a füzet sarkára. Csak én nagyban rajzolom, és egy történetet adnak ki. Leginkább feketével szeretek játszani a fehér alapon. Száraz krétaszerű ecsettel dolgozom, így a vonalakban is vannak hiányos foltok. Ettől picit a gyerekrajzokra is emlékeztetnek a képek.

Kriskó János nyitotta meg a tárlatot

– Hogyan állt össze a kiállítás anyaga?

– A képek zöme erre az alkalomra készült. A legfőbb célom az volt, hogy kontrasztos, ellentéteket feszegető legyen a kiállítás, ezért lett szinte minden kép fekete-fehér. De a kettősség nem csak a színekben van jelen. Valóságvesztésnek neveztem magamban a kiállítást, mert vannak teljesen reális képek, ilyen például az, amin egy idős nő félálomban húzza fel a lábára a papucsot, közben az arcáról a megtört, magányosságot lehet kiolvasni, mint aki minden napját így indítja – egyedül. Két része van a kiállításnak: az egyik oldalon minden grafikában benne van az életemnek egy kis darabkája, egy bögre, egy szoba, egy jelenet a múltamból, valós képet adva. A másik része elszakadt a valóságtól, inkább álomszerű.

A képekben az a közös, hogy mindegyik az én lelki állapotom kivetülése. Persze a befogadó saját lelki állapotának tükrén keresztül látja ezeket. Így fordulhat elő, hogy amit valaki először vidámnak lát, az később – egy-egy apró részlet miatt - letaglózza a szomorúságával.

– Akik ismernek, tudják, hogy a személyiségedben is jelen van ez a kettősség.

– Nehezen is viselik (nevet fel). Egyik pillanatban az egekben vagyok, aztán rettentően elárvultnak érzem magam. Sokszor szenvedek társas magánytól. Akiket ilyenkor megsértek, azoknak tudniuk kell, hogy nem tudatosan vagyok bunkó velük. Nem tudom irányítani a hangulatingadozásaimat. Sokkal érzékenyebben érint egy-egy gesztus, kemény szó, rögtön magamra veszem. Talán azért, mert túl sokat foglalkoztat, hogy mit gondolnak rólam mások. Dolgozok azon, hogy ezt leküzdjem magamban.

– Agrármérnök vagy, markeringesként és fotósként dolgozol, emellett online szerkesztő, profi birkagondozó vagy, és közben rajzolsz is. Hogy fér össze ez a sok minden?

– Az életemben is jelen van a kettősség. Városi lány vagyok, de vidéken is otthon érzem magam. Szinte a mamámék tanyáján nőttem fel a birkák között, ahol most is sokat segítek. A mai napig ugrálok a szalmabálákon és ölelgetem a bárányokat. Imádom a virágokat, harcos környezetvédő vagyok és szakmai cikkeket írok egy agrármagazinnak is. Ennyi maradt meg a tanult szakmámból. A Kecskeméti Médiacentrumnál dolgozom, szeretem a munkám sokszínűségét, leginkább a fotózásokat.  Ez az első munkahelyem, ahol sikerélmények értek. Közben mesterképzésre járok az egyetemre, így zömében esténként rajzolok. 

Eddig sosem éreztem úgy, hogy jó vagyok abban, amit csinálok, talán mert nem azt csináltam, amit a leginkább szeretek. Most végre azt hiszem, elindultam azon az úton, ami jó felé vezet. Persze biztosan lesz még rajta néhány kanyar.

 

Imádott nagyszüleivel

– Milyen érzés, hogy megnyílt életed első kiállítása?

– Nem érzem azt a büszkeséget, mint például, amikor a mamám megdicsér bármi egyszerű dologért, akár ha beágyazok vagy ha ötöst kapok egy nagyon nehéz vizsgára. Talán nem is fogtam fel a jelentőségét. De közben nagyon jó érzés. Ha össze kellene szedni a Top3 dolgot életemben, ez biztosan benne lenne. Egyébként Fülöpszálláson is híre ment a kiállításnak, így ott is ki lesznek állítva az illusztrációim.

– Hogyan látod magad tíz évvel később?

– Nagy álmom, hogy egyszer illusztrálhassak egy könyvet. Nem is feltétlenül gyerekkönyvet, akár irodalmi kötetbe is szívesen rajzolnék. Leginkább persze akkor lennék boldog, ha csak ezzel foglalkozhatnék. Annyi mindent csináltam az elmúlt 26 évben, remélem, egyszer eljön ennek az ideje is…

Tóth Enikőnek, a Hírös Agóra augusztusi hónap alkotójának kiállítása ingyenesen látogatható augusztus 31-ig az intézmény nyitvatartási idejében.

Élő adás