2019. Július 24. Szerda  Kinga, Kincső

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Városüzemeltetési témákról szólt a tél utolsó Kölcsey Köre

Kecskeméten 2016-ban jött létre a Kölcsey Kör Lezsák Sándor felkérésére. Havonta egy alkalommal országos hírű és helyi politikusokat, szakembereket, egyházi vezetőket mutatnak be Kecskemét polgárainak, akik innovatív előadásokkal, érdekes történetekkel vagy közérdekű információkkal érkeznek a rendezvényre.

A Kölcsey Kör első előadása óta egyértelmű volt, hogy nagy igény van a pódiumbeszélgetésekre. A polgárok várják, és nagy érdeklődés övezi a rendezvényt – legyen szó bármilyen témáról. Az állandó tagok: Lévai Jánosné – aki a rendezvény koordinálását is felvállalta, Sztachó-Pekáry István, dr. Pánczél Gyula, Iványosi Szabó András valamint Pászti András. Csütörtökön délután Kecskemét város üzemeltetéséről beszélt Sipos László tanácsnok, képviselő és Boros Gábor, a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. ügyvezetője. A rendezvény állandó helyszíne a Kocsis Pál Szakközépiskola díszterme - így ezúttal is ott volt a pódiumbeszélgetés. A soron következő Kölcsey Kör előadója prof. dr. Lentner Csaba magyar közgazdász, egyetemi tanár, politikus lesz.

Élő adás