2020. Május 26. Kedd  Fülöp

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Versünnep a KTV-ben – Kiderülnek az eredmények

A számítógépek és a televíziók képernyője előtt hirdetik ki szombaton a Versmondók találkozójának eredményeit. A megmérettetésen több száz gyerek vett részt, az idén más formában, mint eddig. A gyerekek versvideók beküldésével nevezhettek az online találkozóra. A zsűrik döntését szombaton délelőtt tíz órakor nézhetik meg a Kecskeméti Televízió adásában valamint a Hírös Agóra Facebook oldalán.

A versek örömet adnak és tanítanak is, ezért is érdemes sok-sok verset olvasni és mondani Danyi Judit, színművész szerint, aki a zsűri elnökeként tevékenykedett a 7-8. osztályosok, valamint a 9-11. osztályosok kategóriájában. Ő és mellette a többi korcsoport zsűrje is kihirdeti a versmondók találkozójának idei eredményeit, amelyet ebben az évben a járványhelyzet miatt online formában rendeztek meg.

A műsorban köszöntőt mond Szeberényi Gyula Tamás, alpolgármester, de hallhatjuk Pintér Lajos, költő gondolatait is, valamint levetítjük azoknak a versmondóknak a videóit, akiket idén a legjobbnak talált a zsűri. A műsort szombaton délelőtt tíz órától nyomon követhetik a Kecskeméti Televízióban, a hiros.hu és a kecskemetitv.hu oldalakon az élő adásra kattintva, valamint a Hírös Agóra Facebook oldalán.

Élő adás