2019. November 18. Hétfő  Jenő

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Virágcsokor – fotókból

Pont a 89. születésnapján nyílt ma (szerdán) kiállítása Kiss András aranydiplomás- és kiváló fotóművésznek a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BKMKIK) székházában. A csokorról ezúttal az ünnepelt gondoskodott – igaz, nem élő virágokból, hanem fotókból „kötve” azt.

Az ember virága című fotókiállítást Gaál József nyitotta meg. A BKMKIK elnöke – a hivatalos életrajzi adatok ismertetése után – Kiss András fényképész-pályájának kezdeti szakaszait elevenítette fel. A kiállító művész első fényképezőgépét tizenöt évesen egy szovjet katonától vásárolta meg egy üveg pálinkáért cserébe, a szakma kitanulása végett pedig alkalmanként tizenhárom kilométert is kész volt gyalogszerrel megtenni. Iparengedélyének kiváltása után előbb Kunszentmártonban, majd Nagykőrösön, 1985-től pedig Kecskeméten élt és munkálkodott. A fotózásban is bekövetkezett technikai fejlődésről azt vallja: fontos fogékonynak lenni az újításokra – de a gép mögött álló ember nem pótolható.

Kiss András verseket is ír, megnyitó beszéde végén Gaál József ezek egyikéből idézett: „Az én hazámnak ajánlom szolgálatom, / fotózáshoz a teremtő fényt használom, / fény nélkül nincs élet, munka, se hatalom,/ örülök én, hogy fény kísért utamon.”

A családtagok, barátok jelenlétében megtartott meghitt alkalmon dallal és tortával is köszöntötték a születésnapost – aki virágokról készült felvételeit ezen a tárlaton mutatja meg először közönségnek.

Kiss András, a Nemzetközi Fotóművész Szövetség Kiváló Művésze Tószegen született 1930. október 16-án. Középfokú tanulmányait Pécsett, a katonai Dózsa Lövész Tisztiiskolában végezte. Ezt követően a „HARCOS” szerkesztőségében dolgozott fotóriporteri beosztásban. Első önálló kiállítása 1954-ben volt Pécsett. Önálló fényképész 1957. január 8-án lett, ekkor nyílt meg Kiss Fotó nevű cége, amely a mai napig működik Kecskeméten. 1960-ban mestervizsgázott, 1990-ben részt vett pedig a Magyar Fényképész Ipartestület megalakításában. 2004-ben „Kecskemét Közművelődéséért” díjjal, 2016-ban a Magyar Fotóművészek Szövetsége életműdíjával tüntették ki. 2017-ben elnyerte az „ipar kiváló mestere” címet. Több mint kétszáz kiállításon 23 díjat gyűjtött össze.

Élő adás