2020. Szeptember 19. Szombat  Vilhelmina

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Kiesett a KLC a Magyar Kupából

A Kecskeméti LC szombaton a Kecelt fogadta a Magyar Kupa második fordulójában. Megye I-es csapatunk ugyan uralni tudta a meccset, szinte végig hatalmas fölényben futballozva, de a vendégek korai góljára nem tudtunk válaszolni.

Akár álomszerűen is indulhatott volna a mérkőzés hazai szempontból, hiszen alig néhány perc elteltével Módra fejelt kapufát. Az álomból rémálom lett azonban, szinte azonnal válaszolni tudott erre a Kecel, egy védelmi megingást Brindza használt ki a 10. percben, megszerezve a vezetést. Innentől gyakorlatilag felborult a pálya, szinte végig kecskeméti nyomás jellemezte a találkozót, de a kapu előtt egyszerűen el voltunk átkozva, semmi nem jött össze. Bár lelkesen küzdött csapatunk, hogy az egyenlítés meglegyen, ezúttal elmaradt a kalocsai hajrágól, így a Kecel jutott a következő körbe.

Kecskeméti LC – Kecel 0-1 (0-1)

Magyar Kupa, 2. forduló

KLC: Erdélyi – S. Juhász, Módra (Maczelka 57.), Kőrös, Csordás (Varga 54.) – Patvaros, Zsoldos (Gaál 21.) – Balázs, Major, Szűcs – Bozsik.

Gól: Brindza (10.)

Nagy Lajos (KLC): Nem úgy alakult a mérkőzés eleje, ahogy azt terveztük. Rögtön rúgtunk egy kapufát, majd azonnal utána kaptunk egy elkerülhető gólt, hibáztunk hátul. Utána uraltuk a meccset, szerintem olyan 80-20 lehetett a labdabirtoklási arány, de egyszerűen nem tudtuk feltörni az ellenfelet. A Kecel azt a célfutballt játszotta, amit ilyenkor kell, teljesen visszaálltak és kontrákra rendezkedtek be, talán kétszer lőttek kapura a meccs során. Ennyi azonban pont elég is volt a győztes gólhoz. Sajnos a játékvezető partner volt a harcmodorukhoz is, kettő játékosomat is sérülés miatt kellett lecserélni. Sok lehetőséget dolgoztunk ki, de nem volt most szerencsénk, a meleg is rányomta a bélyegét a meccsre, ez főleg az utolsó megoldásokon látszódott. Csak a helyzetkihasználáson múlott, hogy nem mi lettünk a párharc győztesei. Kicsit bánkódunk, de már a bajnokságra készülünk innentől!  

Szerző: Nyitray András

 

Élő adás